Húsz napon belül itt a második angolna a Duna ugyanazon szakaszáról
Húsz nap leforgása alatt kettő angolnát is fogtak a Duna Fejér vármegyei szakaszán, az utóbbi közel egy méter hosszú volt.
Az Érden élő Szrnka Dominik egy angolna fogásról posztolt a Facebookon.
A halat július 26-án fogtam a folyó Fejér vármegyei szakaszán 5 óra körül – emelte ki
„A kapása és fárasztása meglehetősen erős volt, először azt hittem, hogy egy nagyobb süllő lesz, de ahogy megláttam a kígyószerű alakot a hullámok között, egyből tudtam, hogy angolnával van dolgom” – nyilatkozta a horgász a Sokszínű vidéknek.
„Természetesen nagyon örültem neki, már csak azért is, mert tavaly egy hasonló méretű egyed sajnos leakadt a horgomról” – tette hozzá 20 esztendős pecás.
A hal tömegét nem mérte le, de a hosszát igen, az 92 centiméteresnek bizonyult. Az ifjú horgász a felvételek elkészítése után a halat visszaengedte a folyóba.
- Vízálló vagy csak annak látszik? Őszi horgászruhák gyakorlati összehasonlítása
- Közös halőri ellenőrzést tartottak a Rábán, több szabálytalanságra is figyelmeztettek
- Törpeharcsák lepték el a balatoni csatornát, elektromos halászgéppel ritkították az állományt
- Meddig mehet a technika? Radarhasználati korlátozások a nemzetközi versenyhorgászatban
- Évtizedek óta élnek angolnák a Balatonban, a kis termet nem jelent fiatal kort
- Több mint két tonna halat telepített a FŐHESZ a Dunába
2026. november 2.
250 kilogramm fiatal csukát telepítettek a Pécsi-tóba
2026. október 30.