Jó hírt kaptak Tómalmon a horgászok!
Átadták a Tómalmon a horgászoknak épített új, korszerű stégeket, és a napozóterasz is megújult a fürdőben.
Évről évre egyre korszerűbb körülmények fogadják a soproniak kedvelt fürdőhelyén, Tómalmon a strandolókat és a horgászokat. A létesítményben az elmúlt években számos korszerűsítést végeztek, ám eredeti bája mindezzel nem változott. Az idei szezon felújításai kedveznek mind a horgászoknak, mind a fürdőzőknek.
– A horgászok igazán jó szezon elé nézhetnek, hiszen a mostani, 25 millió forintos önkormányzati beruházásnak köszönhetően kilenc új stég várja majd a természetközeli hobbi űzőit – összegezte a helyszínen látottakat dr. Farkas Ciprián polgármester. – Mindemellett a strandrészen a szokásos karbantartásokon kívül új napozóteraszt is kialakítottunk. Ezzel az a célunk, hogy a soproniak még jobban érezzék magukat ezen a csodaszép helyen.
Dr. Simon Istvánról, a részönkormányzat elnökéről sokan tudják, hogy igazi szívügye Tómalom és környéke. – A Tómalom igazi szabadidős paradicsom, nagyszerű a játszótere, a tó körül, szép erdei környezettel körbevéve séta- és futóutak, kerékpárutak és kilátó is található, remek strandja pedig nagyszerű lehetőséget nyújt az úszásra, a napozásra, a feltöltődést büfé szolgálja, és a horgászok is sok-sok élménnyel gazdagodhatnak itt. Ha valaki akár csak egy-két órára jön ki a tóhoz, teljesen felfrissülhetve térhet haza – hangsúlyozta az alpolgármester.
Üdvözölte a fejlesztést Magyar Szilárd, a Sopron és Vidéke Horgász Egyesület elnöke is, aki beszédében kiemelte: – Sopronban és környékén nagyon kedvelt a vízparti rekreációs tevékenység, amelynek egyik kiemelt helyszíne a Tómalom. A mostani beruházásnak köszönhetően tagjaink még kulturáltabb módon, ideálisabb környezetben szerezhetnek horgászélményeket. Köszönjük, hogy az önkormányzat díjmentesen biztosítja a kilenc új stéget horgászegyesületünk részére. Mindent megteszünk, hogy óvjuk ezt a szép környezetet.
- Vízálló vagy csak annak látszik? Őszi horgászruhák gyakorlati összehasonlítása
- Közös halőri ellenőrzést tartottak a Rábán, több szabálytalanságra is figyelmeztettek
- Törpeharcsák lepték el a balatoni csatornát, elektromos halászgéppel ritkították az állományt
- Meddig mehet a technika? Radarhasználati korlátozások a nemzetközi versenyhorgászatban
- Évtizedek óta élnek angolnák a Balatonban, a kis termet nem jelent fiatal kort
- Több mint két tonna halat telepített a FŐHESZ a Dunába
2026. november 2.
250 kilogramm fiatal csukát telepítettek a Pécsi-tóba
2026. október 30.