Sárik Zsolt elmondta, a Kistehenes Holt-Körösnek semmilyen befolyása sincs, vízpótlásra nincs lehetőség. Eddig a csapadékvíz és a talajvíz táplálta. Az egyesület hivatásos halászt fogadott, és május 5-én, hétfőn halmentést és az elhullott tetemek begyűjtését hajtották végre.
„A csukák, az amurok és a nagyobb pontyok sajnos elpusztultak” – közölte a szomorú tényeket az elnök.
Összesítése szerint 5-6 kilós csukákból körülbelül 20 darabot, 10 kilós amurokból 6-8 darabot, 4-5 kilós pontyokból pedig mintegy 15 darabot találtak, de az iszapba süllyedve lehetnek még dögök.
„Találtunk benne sok pontyot, körülbelül 120 darabot 2,5 mázsa mennyiségben, azok megmaradtak, illetve ezüstkárászt és minimális törpeharcsát” – sorolta Sárik Zsolt. A megmentett pontyokat a Nagytehenes Holt-Körösbe telepítették át, az inváziós halakat pedig elszállították megsemmisítésre.
Azonban az alapesetben 23 hektáros Nagytehenes Holt-Körösnél is vízhiánnyal küzdenek, ott is 5 centit apadt a múlt héten a víz, a legmélyebb része 70-80 centi lehet.
A vízpótláshoz állami segítségre lenne szükség, saját erőből nem tudja megoldani az egyesület. A Nagytehenes Holt-Körösbe a Szelevény határában húzódó Hármas-Körösből lehetne a vizet átszivattyúzni egy 120 mémteres csővel, ennek költsége 9-10 millió forintba kerülne.
Forrás: Pecaverzum