Komoly büntetések várnak a Közép-Tiszán szemetelő horgászokra
December elején kezdte meg a hasznosításában álló vízterületek téli fenntartási munkálatait (szemétszedés, horgászhely-karbantartás) a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KTVHESZ). Ennek kapcsán felhívták a figyelmet néhány fontos horgászrendi szabályra.
A horgászszervezet közleményében emlékeztetett arra, hogy a területi jegy megváltásával a horgász automatikusan elfogadja az adott vízterületre vonatkozó szabályokat. Ez azt jelenti, hogy a Helyi Horgászrend, valamint az Országos Horgászrend előírásait a horgászat megkezdése előtt megismeri, és azokat magára nézve kötelezőnek tekinti.
A KTVHESZ Helyi Horgászrendjének 4. pontja részletesen szabályozza a szemeteléssel kapcsolatos eseteket. Eszerint szemetes horgászhelyen horgászni tilos, és a tilalom a halgazdálkodási vízterület teljes területére kiterjed. A horgász köteles a horgászat megkezdése előtt a helyszínen talált hulladékot összegyűjteni, a saját maga által termelt szemetet pedig a horgászat ideje alatt szemeteszsákban tárolni, majd a horgászat végén maradéktalanul elszállítani.
Fontos kiemelni, hogy szemetelésnek minősül a cigarettacsikk, a különféle maghéjak és a rágógumi eldobása is. A szabályszegés következménye súlyos: szemetes horgászhelyen való horgászat esetén a területi jegyet a helyszínen bevonhatják, de az is előfordulhat, hogy a jegyet utólag vonják vissza, ha a horgászat során keletkezett hulladékot a horgász hátrahagyja.
A horgászrend szerint minden horgásznak legalább egy 10 literes szemeteszsákot kötelező magánál tartania a horgászat ideje alatt. Emellett a 2013. évi CII. törvény alapján a halgazdálkodásra jogosult szervezet legfeljebb öt évre megtagadhatja a területi jegy kiadását attól, aki megszegi a szabályokat.
A KTVHESZ hangsúlyozta: a szabályszegőkkel szemben minden esetben eljárást indítanak, és a következmények alól méltányosságból sem áll módjukban felmentést adni.
Forrás: Pecaverzum
- Megint a legnagyobb bírságot kapta a balatoni orvhorgász
- Hatalmas jégtáblák indultak meg a Tiszán – látványos jégzajlás
- Kapitális fekete amurok a Körösökön: ritka vendég vagy rejtett múlt?
- Orvhorgászat a Tiszán: gereblyézéssel sebesítették meg a halakat
- Ingyen horgászat az RSD-n: 124 pecás kapott éves területi jegyet
- Vérzéses pöttyök a pontyon: gázbuborék-betegség állhat a háttérben
2026. február 3.
Itt a február, elkezdődött a csukatilalom
2026. február 3.
Édesvízi szivacs bukkant fel a Tiszában
2026. február 3.
Orvhorgászat a Tiszán: gereblyézéssel sebesítették meg a halakat
2026. február 2.
Több mint hat tonna kecsegét telepítettek Magyarországon 2025-ben
2026. február 2.
Huszonhat éve történt a Tisza legnagyobb ökológiai katasztrófája
2026. február 2.