Megismételték a tavalyi horgász-rekordkísérletet
Különleges eseménynek adott otthont a tatai Cseke-tó: a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (Kemhesz) szervezésében valósult meg az országos rekordkísérlet az „egyszerre, egy időben horgászó család” kategóriában.
A versenyen olyan párosok vettek részt, amelyek tagjai közül egy 14 év alatti gyermek, a másik pedig 18 év feletti felnőtt volt, utóbbi lehetett szülő, nagyszülő vagy akár nagybácsi, nagynéni.
A rekordkísérletet sikerült beállítani: összesen 70 család vett részt a közös, szabályosan lebonyolított horgászatban, ezzel megismételve a tavalyi csúcsot.
A program 8 órától gyülekezéssel és regisztrációval indult, majd 9-től 10:30-ig zajlott a horgászverseny.
A délelőtt folyamán a Napvilág Zenekar gondoskodott a jó hangulatról, ezt követően szakmai előadást hallhattak a résztvevők a halakról és a horgászatról, majd ünnepélyes eredményhirdetés és közös ebéd zárta a hivatalos programot.
Heincz Ferencet (Feri bácsit) a Kemhesz küldöttgyűlési határozatának értelmében a Komárom-Esztergom vármegye természeti környezetéért, valamint horgászsportjáért kitüntető címben részesítette.
A nap folyamán egésznapos kísérőprogramok is várták a kilátogató családokat: vattacukor, ugrálóvár, célba dobás, halfelismerés, valamint rendőrségi- és tűzoltó járműbemutató tette színesebbé az eseményt.
„A természetvédelmi szemlélet formálása kiemelt hangsúlyt kapott, hiszen a horgászat – amellett, hogy sport és szórakozás – értékes természetközeli élmény, amely már kisgyermekkorban is felelősségre, türelemre és a vízi világ tiszteletére tanít” – fogalmaztak a megjelent közleményben.
A rendezvényt a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz), a Kemhesz, a Tatai Sporthorgász és Környezetvédő Egyesület és Tatai Városgazda Nonprofit Kft. támogatta.
- Újabb jelentős haltelepítés történt az Alsó-Tiszán
- Ismét tömeges halpusztulást észleltek a Perint-patakon
- Több vizet tartanak vissza a Szavai-főcsatornában az agrárium támogatására
- Duna-parti fejlesztések indulnak Mohácson – új kikötők és vízi infrastruktúra épül
- Befejeződött a Tiszaugi Holt-Tisza vízpótlása
- Több vízterületen is karbantartották a horgászhelyeket Csongrád-Csanádban
2026. június 14.
Téves információ terjedt a balatoni harcsatilalomról
2026. június 13.
Jól sikerült az őshonos ragadozók szaporodása a Tisza-tavon
2026. június 12.
Kilencezer előnevelt menyhal került a Balatonba
2026. június 11.
Horgászverseny és ideiglenes tilalom a Gyálaréti Holt-Tiszán
2026. június 11.