Myxozoák a mikroszkóp alatt – magyar kutatók gyerekekkel közösen publikáltak
Halparazitákról szóló úttörő magyar kutatás gyerekek közreműködésével, ahol a fiatal lektorok kritikus visszajelzései is számítanak.
Úttörő magyar kutatás: halparazitákról gyerekeknek szóló tudományos tanulmány 🐟🔬
A HUN-REN Állatorvostudományi Kutatóintézet (ÁTKI) Halkórtan és parazitológia témacsoportjának kutatói különleges feladatra vállalkoztak. A halparazita nyálkaspórásokról (Myxozoák) készített legújabb tanulmányukat a gyerekeknek szóló Frontiers for Young Minds folyóiratban publikálták.
Ez ritkaságszámba megy a magyar tudományos életben, hiszen eddig alig vállalkozott hazai kutató arra, hogy gyermekek közreműködésével készítsen tudományos publikációt – ráadásul a halparazitákról, amelyek kulcsfontosságúak az ökológia, az állategészségügy és a halgazdálkodás szempontjából, de ritkán kerülnek reflektorfénybe.
A Frontiers for Young Minds különlegessége, hogy a gyerekek nemcsak olvasói, hanem lektorai is a tanulmánynak. Visszajelzéseik alapján a kutatók újrafogalmazzák vagy kiegészítik a cikket, ezzel fejlesztve a kíváncsiságot, a kritikus gondolkodást és a tudományos szemléletmódot.
„Közös munka volt, de Graciela volt a motorja. Ő állította össze a publikáció vázát és a képanyagot. Sokat foglalkoztunk a szöveg tudományosan pontos, mégis közérthető megfogalmazásával. A fiatal lektorok jelezték, hogy mi az, ami nem érthető számukra, ez alapján tudtuk javítani a szöveget” – mondta Cech Gábor.
A Myxozoák mikroszkopikus méretű paraziták, amelyek komoly betegségeket okozhatnak a halakban, például a pisztrángok kergekórját (whirling disease), de az emberi egészségre ártalmatlanok. Életciklusuk két gazdaszervezetet igényel: a gerinces gazdákat (halakat) és a gerinctelen alternatív gazdákat (leggyakrabban kevéssertéjű férgeket).
A kutatás felhívja a figyelmet arra is, hogy a melegedő éghajlat kedvezhet a nyálkaspórás fertőzések terjedésének, és mivel jelenleg nincs engedélyezett gyógyszer, a megelőzés, a megfelelő tenyésztés-technológia az akvakultúrákban a leghatékonyabb stratégia.
A tanulmány nemcsak tudományos áttörés, hanem példaértékű kezdeményezés a gyerekek bevonására a kutatásba, így közelebb hozva hozzájuk a természet titkait. 🌊🔬🐠
Forrás: pecaverzum.hu
- Közel 400 horgász sértette meg a szabályokat Hajdú-Biharban idén
- MOHOSZ terepjárók
- Féregirtót is tartalmazó kokaint adtak el a horgászoknak Budapesten
- Óriási süllő akadt horogra az RSD-n – 8,46 kg és 80 cm tiszta izgalom
- Szaftos lazac tejszínes gombával: tökéletes vacsora pillanatok alatt
- Aggasztó állapot: eltűntek a lakiteleki tőzegbányatavak
2025. december 28.
Nem csak nyárra készül a Balaton: süllőkkel gazdagodott a tó
2025. december 27.
Kapitális kecsegével vigasztalódott a Dunán Döme Gábor
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.