Nagy András világbajnok, csapatban negyedik hely a nemzetek világbajnokságán
2025. szeptember 6-7. között Bosznia-Hercegovinában, Lukovac mellett az Modrac-víztározón rendezte meg a FIPSed a horgászsport legrangosabb, klasszikus versenyét, a LXXI. Nemzetek Horgász Világbajnokságát.
A világbajnokságon a magyar válogatott hagyományosan az élmezőnyben szerepel, így a 2025. évi sportszezon eddigi talán legértékesebb sikereként Csillag László tavalyi győzelme után most Nagy András volt az, aki hazánknak egyéni világbajnoki címet szerzett. A csapatversenyben nemzeti válogatottunk nagy csatában megismételte a 2024. évi eredményét, így újra a negyedik helyezett lett.
A 30 nemzetet – köztük a sportág történetében először Görögországot is – felvonultató rendkívül színvonalas versenyt egy halban gazdag, de igen változatos mederalakulatú és partvonalú versenypályán kellett megvívni, így rendkívül nehéz feladat várt a csapatokra.
Ezen kiélezett körülmények között a világbajnokságot szoros versenyben, mindössze fél pont előnnyel Olaszország nyerte meg (31 pont), a második helyen végző Horvátország (31,5 pont) és a harmadik helyezett Franciaország (34,5 pont) csapatai előtt. A magyar válogatott a negyedik helyen zárta a világbajnokságot (43 pont).
Csapatunk tagjai: Nagy Krisztián kapitány, Szénási Béla másodkapitány; Csillag László, Csöregi Balázs, Katus Gyula, Magyar Gábor, Nagy András, Walter Tamás versenyzők; Ágoston Lajos, Kaló Zoltán, Magyar Balázs, ifj. Szénási Béla segítők és Polyák Csaba szövetségi delegált.
Nagy öröm, hogy az egyéni világbajnoki címet ismét egy magyar versenyző, Nagy András szerezte meg, aki két szektorgyőzelemmel, a teljes mezőnyből egyedüliként hibátlan horgászattal (2 pont) szerezte meg a patinás trófeát, melyet a tavaly egyéni világbajnok csapattársától, Csillag Lászlótól vehetett át. Második Ales Kandler (Szlovénia, 3 pont), a bronzérmes Filippo Beltrami (Olaszország, 3 pont).

A nemzetek világbajnokságának 71 éve íródó történetében Nagy András „mindössze” a harmadik magyar egyéni világbajnok (Walter Tamás 2004, 2006; Csillag László 2024.)!
Forrás: MTI, MOHOSZ
- Kamerák buktatták le a horgászt
- Halőrök buktatták le a „varázstollas” pecást a Tisza-holtágaknál
- Merítőszák nélkül emelte ki a dévért a Balatonból egy horgász
- Új halfajt azonosítottak a XXX-as csatornában
- Vita a Duna-parton: milyen hal akadt a horogra?
- Fehér szemek miatt lett kérdéses egy tiszai halfogás
2026. március 19.
Gravlax
2026. március 19.
Elhúzta a lemezcsónakot a gigaharcsa
2026. március 19.
Rekordalacsony vízszint mellett telepítenek halat a Velencei-tóba
2026. március 18.
Compótelepítéssel indult a tavaszi halasítás a Tisza-tavon
2026. március 18.
Mobil halrács védi a balatoni óriáspontyokat a Nyugati-övcsatornán
2026. március 18.