Nagyszabású terveket vázolt a Mohosz: új korszak kezdődhet a horgászatban
Átfogó fejlesztési programot hirdetett a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz), ami egyszerre célozza a horgászturizmus élénkítését, a hazai élővizek ökológiai biztonságának megerősítését, valamint a halfogyasztás népszerűsítését. A szervezet stratégiai tervei között szerepel a vízparti közösségi terek kialakítása, élőhelyfejlesztési és kutatási programok indítása, valamint a horgászszervezetek támogatása modern eszközökkel.
Az elmúlt időszakban Mohosz a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia (NHTS) kialakítására is fókuszált, melynek keretében cél, hogy a horgászati szempontok mellett szélesebb társadalmi érdekeket szolgáló fejlesztések is megvalósulhassanak – olvasható a Halászati Lapok legfrissebb, szeptemberi számában.
Az Országos Horgászturisztikai Hálózati Program (OHHP) keretében több minisztérium és a Mohosz együttműködésével projektirányító munkaszervezet jött létre.
„A cél olyan vízparti találkozási pontok kialakítása, amelyek nem csupán a horgászokat, hanem a helyi lakosságot és a turistákat – például a kerékpárosokat és a természetjárókat – is vonzzák. Ezek a közösségi terek alapvető szolgáltatásokat, például büfé jellegű étkezést, de ismereteket és élményelemeket kínálnak majd. A fejlesztések hosszú távú fenntarthatóságát biztosítja, hogy ezek a helyszínek öt éven túl sem kerülhetnek más funkcióba vagy tulajdonba, amíg az állami vízterületek halgazdálkodási jogát horgászszervezet gyakorolja” – nyilatkozta Dérer István.
A halgazdálkodás és élőhelyfejlesztés terén kiemelt szerepet kap a Magyar Akvakultúra és Halászati Operatív Program (MAHOP Plusz) 24 milliárd forintos kerete, amelyből a horgászszervezetek is részesülnek.
„A Mohosz közfeladat-ellátása uniós elismerése révén 100 százalékos támogatási intenzitással vehet részt a pályázatokon, és végezhet például élőhelyfejlesztéseket az általa kezelt állami tulajdonú vizeken. Az élőhelyfejlesztési programok a korábbi ciklushoz képest újdonságként jobban kapcsolódnak az általános ökológiai biztonság megteremtéséhez és a vízellátás biztonságához. A fejlesztések célja olyan komplex rendszerek rehabilitációja, amelyek egyaránt figyelembe veszik az éghajlatváltozás hatásait és a horgászok igényeit” – tette hozzá.
Ezzel összefüggésben a Mohosz kiépíti a magyar élővizek monitoringhálózatát, amely okos eszközökkel gyűjtött adatok révén megalapozhatja a későbbi beavatkozásokat, mint például a haltelepítéseket.
- Túletethetjük a halakat? – Mennyi etetőanyag az ideális?
- Hogyan találjuk meg a medertörést partról? – A jó horgászhely sokszor a víz alatt rejtőzik
- Nyári csalik ősszel: mikor jön el az ideje a váltásnak?
- Foszfort mértek a Holt-Tiszában: rendőrségi feljelentést tett Tiszaug önkormányzata
- Csaliváltás: mikor legyünk türelmesek, és mikor próbáljunk ki valami mást?
- Iszapos vagy kemény aljzat? Hol érdemes felkínálni a csalit?
2026. szeptember 5.
237 centis harcsa akadt horogra Palotáson, másfél órán át küzdöttek vele
2026. szeptember 4.
Szeptemberi pontyozás: sekélyben vagy mély vízben keressük a pontyot?
2026. szeptember 4.
Őszi amurozás: meddig számíthatunk még kapásra a lehűlő vízben?
2026. szeptember 3.
Több mint száz bográcsban rotyog majd a harcsapaprikás Tiszacsegén
2026. szeptember 3.