Rakós botos csúcsát döntötte meg a horgász
Augusztus 20-án délután rakós botos pecára érkezett a Téglagyári II-es tóra Vágó János, aki több apró ponty mellett egy tíz kilót meghaladó példányt is fogott – számoltak be a Munkás Horgász Egyesület Facebook-oldalán.
A főtt kukoricás etetésre a horgászat elején csak a szokásos kisebb, egy-kétkilós pontyok érkeztek, viszont körülbelül két órával a kezdés után beálltak a nagy testű halak is.
Ezek közül kettőt sikerült szákba terelni: egy 8,2 kilós és egy rakós botos egyéni csúcsot jelentő 10,2 kilósat.
Ezeken kívül meglépett négy darab, három kiakadó és egy leszakadó horog miatt.
„A felszerelés 11 méteres rakós bot, 20-as zsinór, egygrammos úszó, a csali egy szem kukorica” – árulta el Vágó János.
- Vízálló vagy csak annak látszik? Őszi horgászruhák gyakorlati összehasonlítása
- Közös halőri ellenőrzést tartottak a Rábán, több szabálytalanságra is figyelmeztettek
- Törpeharcsák lepték el a balatoni csatornát, elektromos halászgéppel ritkították az állományt
- Meddig mehet a technika? Radarhasználati korlátozások a nemzetközi versenyhorgászatban
- Évtizedek óta élnek angolnák a Balatonban, a kis termet nem jelent fiatal kort
- Több mint két tonna halat telepített a FŐHESZ a Dunába
2026. november 2.
250 kilogramm fiatal csukát telepítettek a Pécsi-tóba
2026. október 30.