Súlyos betegségekkel hozták összefüggésbe az algavirágzást

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) Adaptációs Neuroetológiai, illetve Ökofiziológiai és Környezettoxikológiai Kutatócsoportja 2013-as indulása óta részt vesz a Nemzeti Agykutatási Programokban (NAP1-3).
A 2022-ben elindult NAP3 program idei konferenciáján a kutatócsoport vezetője, Pirger Zsolt számolt be az eddigi eredményekről.
A globális felmelegedés következtében egyre gyakoribb algavirágzások során kékalga-toxinok (cianotoxinok) is keletkezhetnek, ezen toxinok idegrendszeri hatásait vizsgálja a HUN-REN BLKI kutatócsoportja – olvasható közleményükben.
A cianotoxinok – például a BMAA (ß-N-metilamino-L-alanin) – kapcsolatba hozhatók különféle neurodegeneratív betegségekkel, mint az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór és az ALS.
A nagy mocsári csiga
A kutatócsoport modellállata a nagy mocsári csiga (Lymnaea stagnalis). Ennek az édesvízi gerinctelennek az idegrendszere egyszerűbb felépítésű. Ugyanakkor jól ismert és részletesen vizsgált, így alkalmas a sejtszintű idegi folyamatok tanulmányozására.
A gerinces szervezetekre általában igaz, hogy például a cianotoxin tartalmú víz lenyelése után, a toxinok a tápcsatornából a bolygóidegen át (retrográd módon) képesek a központi idegrendszerbe jutni. Ott fehérjeaggregátumok kialakulását, mitokondriális működészavart és sejtkárosodást okozhatnak. Ezek a folyamatok a neurodegenerációhoz vezető mechanizmusokat modellezhetik.
Hasonló neurodegeneratív folyamatok játszódnak le sejt és molekuláris szinteken a gerinctelen szervezetekben is. Így a toxinok által indukált élettani folyamatok jól tanulmányozhatók a kutatócsoport modellállatában.
A kutatások eredményei nemcsak az alapkutatás szempontjából jelentősek. Gyakorlati szempontból is hasznosíthatók lehetnek, például a Balaton és más hazai vizek esetében előforduló algavirágzások kezelésére és a döntéshozók számára ajánlások megfogalmazására.
Forrás: pecaverzum.hu
- A kormány 2027-ig több mint 20 milliárd forint forrást biztosít az akvakultúra fejlesztésére
- Térdig érő vízben lehet átsétálni a Maroson
- Betiltották a csónakos horgászatot Maconkán
- Megdőlt a pontyrekord a Diana és Zoltán Horgásztó és Pihenőparkban
- Még élve kiszabadították a halakat a Zagyvában talált halászhálóból
- Újra algában gazdagabbak a Balaton nyugati területei
2025. augusztus 19.
Pékó Áron: A nyugodtság és a figyelem hozta meg a vb-ezüstöt
2025. augusztus 18.
Korábbi folyókanyarulatot árasztanak el vízzel a Körösökön
2025. augusztus 18.
A pácolt hering: ínyencek és diétázók kedvence
2025. augusztus 18.
Nyitrai Zsolt: A cél, hogy minden korosztály számára vonzó legyen a horgászat
2025. augusztus 17.