Születésnapján fogott 19 kilós pontyot Európa főboszorkánya

A főboszorkány még a horgászatnál is a megérzéseire hagyatkozik. Nem volt ez máshogy Szegedi Erika születésnapján sem, amikor megérezte, hogy eljött az ő ideje, és rekordméretű hal lesz a zsákmánya, ezért a szegedi Frici-tóhoz vezetett az útja.
Kevesen tudják, hogy Szegedi Erika szenvedélyes horgász. Sosem jósolja meg magának, hogy harapni fognak-e halak, de azért titkon súgnak neki az égiek – írta meg a Metropol.
A főboszorkány évtizedek óta előszeretettel jár horgászni. Már a korábbi lakhelyén is gyakran látogatta a mánfai horgásztavat.
Az igazi nagy lendületet azonban a koronavírus idején kapta. Nagyon hiányzott neki a természet, ezért elhatározta, hogy ismét pecázni fog.
„Azóta nincs megállás. Nem múlik el úgy hétvége, hogy ne menjek horgászni. Csak a partról horgászok, mivel nem tudok úszni. Az életem legnagyobb fogása egy 27 kiló és 80 dekás ponty volt, de a mostani zsákmányom is megközelítette a húsz kilót” – mesélte Szegedi Erika, aki mindig a megérzéseire hagyatkozik, és csak akkor megy horgászni, mikor az égiek jó zsákmánnyal kecsegtetik.
„A születésnapomon a Szeged melletti Frici tóra látogattam el. Előre éreztem, hogy mennem kell. Az égiek súgták meg, hogy mikor menjek horgászni. A rekordomtól azért elmaradt a mostani fogásom. De azért a 19 kilós ponty, amit most fogtam, szép példány és hatalmas öröm volt a számomra” – folytatta a jósnő, aki sosem eszik halat, hanem megpuszilja, és mindig visszaengedi a vízbe.
„Nem csak én érzem meg, mikor érdemes kimennem pecázni. Mintha a halak megéreznék, hogy nem eszem meg őket, és visszaengedem a vízbe” – mosolyodott el Szegedi Erika.
Azt is hozzátette, hogy még olyan sosem volt, hogy zsákmány nélkül kellett volna hazakullognia. Számára nagyon fontos a természet közelsége, mert a lelki békéjét ott találja meg.
Szegedi Erikát, a gyulai születésű jósnőt 2007-ben Európa főboszorkányává választották. Évtizedek óta foglalkozik jóslással, tenyér- és angyalkártya-olvasással. Szegeden él, és spirituális tanácsokkal segíti vendégeit.
Forrás: pecaverzum.hu
- Kvótáját féltő húshorgászt kapcsoltak le pontyokkal
- Megjelent a Magyarország halfaunája című könyv második kiadása
- Hal fárasztása közben halt meg a horgász
- Sosem találja ki, hogyan fogtak amurt Dunakeszin!
- Eltűnt egy fiatal halkutató a Hortobágy-Berettyón történt csónakbalesetben
- Elbontottak egy népszerű horgászstéget Csopakon
2025. október 3.
Két hullámban rázta meg halpusztulás a Sárszentmihályi-víztározót
2025. október 3.
Tízezer halivadékot mentettek meg a fővárosi halőrök
2025. október 3.
Ma rajtol a XIII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny
2025. október 2.
Hajrájához ért az év horgásza verseny nevezési szakasza!
2025. október 2.