Teljesen összezavarták a balatoni horgászokat a strandok használatáról
Ellentétes állaspontra helyezkedett a balatoni strandok horgászati lehetőségeiről a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Előbbi szervezet szerint lehet fürdési szezonban éjszaka horgászni, utóbbi viszont másként látja.
„Természetes fürdőhely területén a fürdési szezonban nem lehet horgászni” – közölte honlapján az NNGYK.
A szervezet így reagált a BHNp Zrt. közleményére, amelyben azt írták, hogy „Az állami vagy önkormányzati tulajdonú kijelölt fürdőhelyeken (ezek a vízen bójával, a parton táblával jelölve vannak) elrendelt horgászati tilalmakat jogszerűnek tartják, de csak nappal, tehát napkeltétől napnyugtáig. Ezeken a helyszíneken az éjszakai horgászat továbbra is engedélyezett.”
A BHNp Zrt. szerint továbbá az olyan állami vagy önkormányzati tulajdonú szabadstrandokon, szabad partszakaszokon, amelyek nem kijelölt fürdőhelyek (nincsenek bójával és táblával kijelölve) a horgászat semmilyen korlátozása nem jogszerű, tehát ezek folyamatosan horgászhatóak.
„Amennyiben valamely horgász az itt leírtak szerint horgászik, de mégis jogsérelem éri, társaságunk vállalja és ellátja jogi képviseletét” – jelentette be a BHNp Zrt.
A NNGYK azonban teljesen másként értelmezi a jogszabályt, és szerintük a kijelölt szabadvízi fürdőhelyeken napszaktól függetlenül jogszabály tiltja a horgászatot a teljes fürdési szezonban.
„A tiltás oka, hogy a horgászás közvetve és közvetlenül veszélyt jelenthet a fürdőzők egészségére, akkor is, ha nem egyszerre történik” – hangsúlyozták.
Példaként említették, hogy az etetőanyag- és a csalimaradványok tápanyagot jelentenek a baktériumok elszaporodásához. A bomló szervesanyag oxigénhiányt és kellemetlen (pl. kénes) szagokat eredményezhet. Az így bejutó nitrogén és foszfor a kékalgák burjánzását is elősegíti.
„A kialakuló vízvirágzás nemcsak esztétikailag zavaró a fürdőzők számára – a víz elszíneződése, habzása, úszó algatömegek megjelenése miatt – hanem a felszaporodott kékalgák toxinokat is termelhetnek. Ezek a toxinok az arra érzékenyeknél légúti irritációt, bőrkiütést okozhatnak” – írták.
További korlátozó okként jelölték meg, hogy az esetlegesen vízben maradt damil és horog balesetveszélyes, akár súlyos sérülést okozhat.
„A fürdőzők egészségének védelme érdekében kiemelten fontos a tiltó szabály betartása!” – zárták a közleményt.
- Halételek, koncertek és sváb hagyományok: ismét jön a Dunamenti Halfesztivál
- Pórul járt az „önkényes” szigetfoglaló: elbontották az illegális horgászparadicsomot
- Már elérhetők a horgászjegyek a dunaszegi bányatóra – ezt érdemes tudni
- Indul a nevezés a KEMHESZ 24 órás busafogó versenyére
- Vasdarabbal támadt a halőrökre egy horgász, bíróság elé kerül az ügy
- A Duna ezúttal is próbára tette a horgászokat
2026. július 22.
Rendkívüli etetési korlátozást vezettek be a Maconkai-víztározón
2026. július 21.
Új szabályok védik a nagytestű halakat egy hazai horgásztavon
2026. július 20.