Tengeri pecával piheni ki a világbajnokságot Szabó Rebeka
Több mint egymillió horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. Közülük az egyik legismertebb a világbajnok női pontyfogó-válogatott tagja, Szabó Rebeka, akivel a Borsonline készített interjút.
Történelmi sikert ért el a magyar női pontyfogó-válogatott Olaszországban, ahol első alkalommal sikerült elhódítani a világbajnoki serleget. A sportági szakszövetség évek óta jelentős energiát fordít arra, hogy a magyar pontyfogó szakág is a világ élvonalába kerüljön. 2023-ban történt az első áttörés, akkor Franciaországban egy-egy női és férfi párosunk már ezüstérmet érdemelt ki. Most egy újabb álom teljesült be, mert a versenyszerű pontyhorgászat 25 éves történetében először szerzett aranyérmet magyar csapat a világbajnokságon.
Egyre több a női horgász
A női pontyhorgászok száma évről évre nő, viszont a versenysportban kevesebben vettek eddig részt. Az idei évben az országos bajnokságra egy nagyobb toborzás eredményeként több új páros is megmutatta magát, ami egy előrelépés ebben a szakágban
– mondta a Borsnak a világbajnok csapat tagja, Szabó Rebeka, aki arról is szót ejtett, mi kellett a világbajnoki címhez. – Fantasztikus csapatmunka volt, összhangban volt mind a három versenyzőpáros még úgy is, hogy külön szektorban horgásztunk, a pályák pedig eltérőek voltak. Természetesen az információáradat, taktikák, trükkök, amik a világbajnoki címhez kellettek a csapatkapitánynak, a másodkapitánynak és a háttereinknek köszönhető, akik folyamatosan segítették a csapatot, nélkülük mindez nem jött volna létre.
Erős pontyok
Az újdonsült világbajnok a versenykörülményekről is szót ejtett. Ahogy fogalmazott: a Lago di Pietrafitta kristálytiszta vize, rendezett partja fogadta őket.
Itt mindig különleges élmény horgászni, hiszen hihetetlen erős pontyok lakják a tavat
– tette hozzá Rebeka, aki azt is elárulta, mit érzett, amikor kiderült, világbajnok lett a magyar válogatott. – Hirtelen fel sem fogtuk, hogy megnyertük a versenyt, mert olyan euforikus állapotban voltunk. Évek óta küzdünk ezért a címért, és végre minden összejött. Egyszerűen fantasztikus volt ott állni a záró ceremónián és a Himnuszt énekelni.
A nyaralás sem maradhat el
Idén még jó pár horgásztúra vár a magyar válogatott versenyzőre, melynek újabb csúcspontja egy balatoni behúzós verseny lesz, de a pihenés sem maradhat el.
Természetesen ekkor sem hagyom otthon a horgászbotot, így egy kétnapos tengeri peca is helyet kapott a nyaralás során
– mosolygott Szabó Rebeka.
Forrás: Borsonline
- A Duna legendája visszatért – de vajon meddig marad?
- Narancsos úszójú hal okozott fejtörést a Tiszán
- Horgászengedély árak 2026-ban – Nem drágul az állami horgászengedély, egyszerűbb ügyintézés
- Figyelem, természetbarátok: új inváziós faj hódítja a magyar vizeket
- Titkos naptár a sikeres horgászathoz? Itt a 2026-os szolunáris naptár
- Horgászvezetés engedélyhez kötve Győr-Moson-Sopron megyében
2026. január 11.
Nem akármit tett Varga Barnabás, mielőtt lelépett Athénba
2026. január 11.
Lékhorgász fesztivál a Leveleki-víztározónál, ingyenes a részvétel
2026. január 11.
Lejárt horgászkártya megújítása
2026. január 10.
Így gyérítik a kormoránokat a Tisza-tónál
2026. január 10.