Tízezer halivadékot mentettek meg a fővárosi halőrök

Megosztás:

Több helyszínen több napig mentették a halivadékokat a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetségének (Főhesz) halőrei.

Végül körülbelül tízezer halat helyeztek vissza a Dunába, köztük több védett faj képviselőit is.

Három héttel ezelőtt a Duna fővárosi és környéki szakasza kismértékben megáradt, azonban a víz mostanra kezdett visszahúzódni. A Főhesz folyamatosan figyeli a folyó érintett szakaszait, és ahol szükséges, halmentést rendel el. Az utóbbi napokban több ilyen akcióra került sor a sződligeti és a paradicsomszigeti szakaszon, valamint a kismarosi- és a kismarosi holtágaknál.

Dudás Tibor, a Főhesz ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elöntött területeken a halak eleinte jól érzik magukat, mivel bőséges a táplálék és megfelelő a vízhőmérséklet. Ugyanakkor ahogy apad a víz, a kisebb élőhelyek gyorsan kiszáradnak, így egyre több esetben van szükség beavatkozásra.

„A halmentés tehát nem csupán nyári feladat, ősszel is egyre gyakrabban válik szükségessé. A fővárosi szakaszon jelenleg 120-140 centiméteres a vízállás, ami rendkívül alacsonynak számít” – tette hozzá.

A mentett halak fajösszetétele alapján jól látszik, hogy idén sikeres volt a balin, a jász, a ponty és a márna ívása. Emellett számos ritkább faj is visszakerült eredeti élőhelyére, például a szivárványos ökle, a compó és a nyúldomolykó.

Az ilyen halmentési akciók alkalmasak arra is, hogy felmérjék a folyó halállományát. „A védett halpopulációk megtalálják a szaporodási feltételeket, és folyamatosan gyarapszanak” – fogalmazott az ügyvezető igazgató.

A Főhesz számításai szerint mintegy tízezer egy-kétnyaras ivadékot sikerült megmenteni és visszahelyezni a Dunába. A munka azonban még nem ért véget: a következő időszakban is sor kerülhet hasonló beavatkozásokra, ha a helyzet ezt indokolja.

Videó:

Fotók ITT.

Forrás: Pecaverzum

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük