Új elnök a Ma-hal élén

A budapesti Rubin Wellness & Conference Hotelben tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal), melynek tagsága új elnökséget, felügyelőbizottságot és etikai bizottságot választott négy évre.
A közgyűlés kiemelt eseménye volt Németh István, a szervezet leköszönő elnökének beszámolója, amelyben az elmúlt 15 év eredményeit foglalta össze.
Elnöksége alatt a Ma-hal a hazai halászati és akvakultúra ágazat meghatározó érdekképviseleti szervezetévé vált, jelentős szakmai és jogszabályi előrelépéseket elérve, valamint szoros nemzetközi kapcsolatokat kialakítva.
„A tisztújítással új fejezet nyílt a szervezet életében. A tagság nevében ezúton is köszönetünket fejezzük ki a leköszönő elnökségi tagoknak, Lévai Ferencnek, Horváth Ferencnek és Urbányi Bélának, akik áldozatos munkájukkal éveken át segítették a hazai halászati és akvakultúra ágazat fejlődését” – fogalmazott közleményében a Ma-hal.
Az új elnökség összetétele:
Elnök: Puskás Nándor (Biharugrai Halgazdaság Kft.)
Általános elnökhelyettes: Szűcs István (Debreceni Egyetem)
Tudományért, oktatásért, innovációért és szaktanácsadásért felelős tag: Bozánné Békefi Emese (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem)
Természet- és környezetvédelemért, valamint vízügyekért felelős tag: Németh István (Tógazda Zrt.)
Tenyésztésért, tógazdaságért és a Pontytenyésztő Tagozatért felelős tag: Ifj. Radóczi János (Szabolcsi Halászati Kft.)
Piacszervezésért és közösségi marketingért felelős tag: Katics Máté (Czikkhalas Halastavai Kft.)
Intenzív akvakultúráért felelős tag: Radics Ferenc (Szarvas-Fish Kft.)
Külkapcsolatokért felelős tag: Ifj. Lévai Ferenc (Aranyponty Zrt.)
Halfeldolgozásért felelős tag: Szilágyi Gábor (Bajcshal Kft.)
A felügyelőbizottság tagjai:
Csoma Gábor (Agro-Aqua Kft.)
Kovács Zoltán (Tiszahalker Kft.)
Sziráki Bence (egyéni tag)
Udvari Zsolt (RDHSZ)
Zsáki Tamás (Szegedfish Kft.)
Az etikai bizottság tagjai:
Bercsényi Miklós (egyéni tag)
Horváth Zoltán (H&H Carpio Halászati Kft.)
Hoitsy György (Hoitsy és Rieger Kft.)
„A szervezet új vezetése elkötelezett abban, hogy tovább erősítse a hazai halászati és akvakultúra ágazat érdekképviseletét, elősegítse az ágazat fejlődését, és biztosítsa a szakmai párbeszéd folytonosságát” – zárták a közleményt.
Forrás: pecaverzum.hu
- Vonzó a horvátországi horgászat, a büntetés viszont rémisztő
- Hatalmas razziát tartottak a Tisza-tónál, tíz horgász megbukott
- A „kantáros” halak miatt szigorítanak Tiszakécskén
- Folytatódtak a halőri ellenőrzések a Tisza-tó partjain
- Horgászati tilalmat rendeltek el a halpusztulással sújtott balassagyarmati tavon
- Horgászati tilalom lépett életbe Maconkán a vízhiány miatt
2025. augusztus 13.
Nagyon közel kerültek a harmincéves országos jászkeszegrekordhoz
2025. augusztus 13.
Öt évre meghosszabbították a Balaton jelenlegi vízszintszabályozását
2025. augusztus 13.
„Lenézett cuccal” fogott 16 kiló keszeget és kárászt a Nagykunságin
2025. augusztus 12.
Még élve kiszabadították a halakat a Zagyvában talált halászhálóból
2025. augusztus 12.