Pünkösd hétfőn indult horgászni az egyik barátjával Szeker Máté, aki így mesélte el a nem mindennapi kalandot a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) Facebook-oldalán.
Vegetáriánus süllő a horgon, és nem is kicsi!
Fura ízlése volt annak a hatalmas fogasnak, amely a Hármas-Körösön akadt Szeker Máté kukoricával csalizott horgára.
„Pünkösd hétfőn elmentünk horgászni az egyik barátommal. Ceglédről indultunk reggel 5 órakor és a békésszentandrási duzzasztót vettük célba (Hármas-Körös folyó). Általában az alsó szakaszon szoktunk horgászni, de éppen ott, ültek a köves résznél sporttársak, nem akartunk zavarni, ezért megnéztük a duzzasztógát fentebbi részét.
Találtunk egy ígéretes helyet, kipakoltunk a kocsiból és már kevertem be a keszegező etetőanyagot. Egyszerű végszereléket kötöttem, főzsinóron egy alagút feeder kosár, ami csúszik, gumiütköző, forgókapocs és utána az előke.
Első bedobást követően, kb. 15 perc elteltével megrezdült a botspiccem és egy határozott botgörbítést láttam. Bevágás után éreztem, hogy ez nem egy keszeg, inkább egy pontyra tippeltünk, de még csak látatlanban. Közelebb jött a parthoz, majd megláttuk egy süllő hatalmas farokúszóját, egyből felszökkent a pulzus bennünk. Társam megmerítette, majd szépen a halbölcsőbe helyezte.
Gyors horogszabadítást követően, fényképet készítettünk és lemértük a súlyát, hosszát, majd a hal visszanyerte szabadságát. Csalinak, egy szem csemegekukoricát tettem fel, és szabályosan a szája szélében akadt neki. Nagy szerencse is kellet ehhez, hogy keszegezés közben felvegye egy ekkora ragadozóhal a csemegekukoricámat (szinte lehetetlen). (De délután jött egy másik süllő, szintén kukoricával, kb. 3 kg-os lehetett, csak az leakadt a partszélén, de megláttuk!) Egész nap, egész héten nagyon boldog voltam, nagy örömöt okozott ez a szép süllő.”
- Orvhorgászat a Tiszán: gereblyézéssel sebesítették meg a halakat
- Megint a legnagyobb bírságot kapta a balatoni orvhorgász
- Hatalmas jégtáblák indultak meg a Tiszán – látványos jégzajlás
- Kapitális fekete amurok a Körösökön: ritka vendég vagy rejtett múlt?
- Ingyen horgászat az RSD-n: 124 pecás kapott éves területi jegyet
- Vérzéses pöttyök a pontyon: gázbuborék-betegség állhat a háttérben
2026. február 4.
Végleges a 32. FeHoVa szakmai programja
2026. február 4.
Tájidegen halfajok térnyerése egy alföldi mesterséges csatornában
2026. február 4.
Hatalmas fekete amurok és pontyok pusztultak el a Kákafoki-holtágon
2026. február 3.
Itt a február, elkezdődött a csukatilalom
2026. február 3.
Édesvízi szivacs bukkant fel a Tiszában
2026. február 3.