X. Balatoni Horgászkonferencia – Révfülöp 2024. november 15.
Immár tizedik alkalommal gyűltek össze a balatoni horgászkonferenciára az ország legnagyobb horgászvizének felelősei, a horgászok képviselői, egyesületek vezetői és a tóval foglalkozó kutató szakemberek.
A konferencia célja a tapasztalatok összegzése és a következő időszak fejlesztési elképzeléseinek megfogalmazása volt.
Nem volt könnyű dolga a résztvevőknek, hiszen ahogy Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter köszöntőjében hangsúlyozta:
„A Balaton mindenkinek fontos, de ahhoz, hogy a tavat megőrizhessük néha különböző, néha egymással szembenálló gondolatokat, szemléleteket és érdekeket kell valahogy közös nevezőre terelni.”
A konferencia a horgászok álláspontjának megjelenítésében kaphat fontos szerepet. Szűcs Lajos MOHOSZ elnök megnyitója után Szári Zsolt a Balatoni Halgazdasági Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az utóbbi tíz év eredményei között arról beszélt, hogy a balatoni haltelepítéseket már a tó őshonos fajtái adják, ilyen a megmentett balatoni sudárponty és a varászlói tükrös. A fogási lehetőségek javulásával nő a tó népszerűsége, a legutóbbi teljes évben csaknem 92 000 különféle balatoni horgászjegy talált gazdára.
A MOHOSZ OHSZK főigazgatója Dérer István arról is beszámolt, hogy a szövetség miként segíti a balatoni horgászatot. Az utóbbi hét évben például 1351,4 mázsa hal telepítését támogatták. Tavaly a Balaton növekvő részesedése az országos horgászfogásokban 15,6%-ot tett ki. Rámutatott, a közelmúltban a kormány által elfogadott Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia 2030. keretében a Balaton is új, számottevő fejlesztési lehetőségek előtt áll, és ehhez a balatoni horgászturisztikai mikrohálózat kiépítésére 3,5 milliárd forintot fordíthatnak.
Átadták a Balatoni Horgászatért Életműdíjakat Kozári Miklósnak a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnökének és dr. Specziár András kutatónak. A konferenciáról a Magyar Horgász következő számában olvashatnak részletes tudósítást.
- Kamerák buktatták le a horgászt
- Halőrök buktatták le a „varázstollas” pecást a Tisza-holtágaknál
- Merítőszák nélkül emelte ki a dévért a Balatonból egy horgász
- Új halfajt azonosítottak a XXX-as csatornában
- Vita a Duna-parton: milyen hal akadt a horogra?
- Fehér szemek miatt lett kérdéses egy tiszai halfogás
2026. március 18.
Compótelepítéssel indult a tavaszi halasítás a Tisza-tavon
2026. március 18.
Mobil halrács védi a balatoni óriáspontyokat a Nyugati-övcsatornán
2026. március 18.
Közel 93 milliós támogatás a hajdúszoboszlói halastavaknak
2026. március 17.
Tonhalkrémes rakott tészta
2026. március 17.
Hihetetlen gyorsaságú fogás a Balatonon: kapitális ponty akadt horogra
2026. március 17.