Teljesen kiszáradt a Kolon-tó: komoly beavatkozás nélkül nincs visszaút

• Jó fogás
• 2026. szeptember 11.
• 0

Augusztus végére teljesen eltűnt a víz a Kiskunság egyik legfontosabb vizes élőhelyéről. A több mint húszezer éve létező Kolon-tó kiszáradása nem egyetlen száraz nyár következménye, hanem évek óta tartó folyamat eredménye.

A szakemberek szerint a helyzeten csak komoly, a térség egészének vízháztartását érintő beavatkozásokkal lehetne változtatni.

Évek óta egyre kevesebb a víz

A Kolon-tó állapota már jó ideje romlott, az idei évben azonban bekövetkezett az, amitől a természetvédelmi szakemberek tartottak: a korábban kialakított nyílt vízfelületek is kiszáradtak. A mintegy 1200-1400 hektáros vizes élőhelyen a vízborítás az elmúlt években folyamatosan zsugorodott. 2020 előtt még kedvezőbb vízjárású esztendőkben a több millió köbméteres meder jelentős részét víz borította, később azonban már csak a mélyebbre kotort részekben maradt meg tartósabban a víz.

A folyamat hátterében nem pusztán a kevés csapadék áll. A Duna-Tisza közén csökkent a csapadék mennyisége, nőtt a párolgási veszteség, süllyedt a talajvízszint, emellett a felszín alatti vizek kitermelése és a táj korábbi átalakítása is hozzájárult a szárazodáshoz. A Kolon-tó különösen érzékeny erre, mert vízkészletének jelentős része korábban a felszín alatti vízáramlásokból származott. Ahogy ezek a természetes utánpótlási útvonalak gyengültek vagy megszűntek, a tóba hulló csapadék már nem tudta pótolni a veszteséget.

Nem lehet egyszerűen feltölteni

A tó megmentésének elsőre kézenfekvő megoldása lenne, hogy vizet juttatnak a mederbe. A helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb. A Kiskunsági Nemzeti Park szerint például a szükséges mennyiség kutakból történő kitermelése tovább csökkentené a környék talajvízszintjét, és közben a tómederből is fokozná a víz elszivárgását. Vagyis egy egyszerű feltöltés hosszú távon nem oldaná meg a problémát.

A tartós megoldás inkább a Homokhátság vízháztartásának helyreállítása lehet. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinálásával olyan vízpótlási program készül, amely dunai eredetű vízkészletre támaszkodva javítaná a térség vízellátását. A tervek szerint a víz több lépcsőben, különböző medrek és vizes élőhelyek érintésével jutna el a Homokhátság szárazodó területeire, és ez közvetve a Kolon-tó állapotára is kedvezően hathatna.

Technikailag az sem kizárt, hogy a Kolon-tó közvetlenül kapjon dunai vizet, hosszú nyomócső- és csatornahálózaton keresztül. Ennek azonban komoly ökológiai kockázatai lennének. A Duna vizével ugyanis olyan, a térségben korábban nem jelen lévő vagy nem őshonos fajok is bekerülhetnének a vizes élőhelyre, amelyek veszélyt jelenthetnek az itt kialakult természetes életközösségre. A természetvédelmi szakemberek szerint ugyanakkor a teljes kiszáradás következményei olyan súlyosak, hogy bizonyos esetekben ennek a kockázatnak a vállalása is indokolható lehet.

A pusztulás már az élővilágot is elérte

A kiszáradás leglátványosabb következménye nem csupán az, hogy eltűnt a víz, hanem az is, hogy súlyos veszélybe került a tóhoz kötődő élővilág. Kiemelt figyelmet kapott a fokozottan védett lápi póc, amelynek példányait a szakemberek már korábban menteni kezdték. A halak egy részét biztonságos helyre szállították, hogy megőrizzék a Kolon-tó állományának genetikai örökségét, és később legyen lehetőség a visszatelepítésre. A mentés során több mint 200 lápi pócot sikerült kimenteni.

A szárazodás a madárvilágot is átalakítja. A korábban nádasokhoz és nyílt vízhez kötődő fajok számára egyre kedvezőtlenebbé vált a terület, miközben más, a szárazabb környezethez alkalmazkodó madárfajok kerültek előtérbe. A Kiskunsági Nemzeti Park adatai szerint az elmúlt mintegy negyedszázad gyűrűzési eredményei alapján a madarak egyedszáma nagyjából a harmadára esett vissza.

A tó sorsa az egész Homokhátság problémája

A Kolon-tó kiszáradása ezért nem kizárólag egyetlen élőhely ügye. A Duna-Tisza közén az egykori mocsarak, lápok és kisebb vizes élőhelyek jelentős része szintén kiszáradt vagy folyamatosan veszít a vízkészletéből. A szakemberek szerint tartós eredményt csak tájszintű vízvisszatartással, a talajvízszint emelésével és a természetes vízáramlások helyreállításával lehet elérni.

A Kolon-tó esetében időközben már az is megtörtént, amire sokáig csak figyelmeztetésként tekintettek: 2026 augusztusának végére a teljes tómeder kiszáradt. A kérdés most már nem az, hogy elkerülhető-e a kiszáradás, hanem az, vissza lehet-e még állítani valamennyire a tó vízháztartását, és sikerül-e megőrizni azt az élővilágot, amely egykor ezt a hatalmas vizes élőhelyet jellemezte.