Biros Péter profi pecásként is kipróbálná magát
A horgásznagykövet azt is elmondta, hogy elsősorban a pergető szakágban mérettetné meg magát versenyeken.
Meglepő nyilatkozatot tett a Nemzeti Sportnak a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Biros Péter, aki arról beszélt, hogy a következő tíz-húsz évben új kihívásként akár profi horgászként is kipróbálná magát.
Sok gyakorlás kellene hozzá
„Valóban kacérkodom ezzel a gondolattal, de néha elhessegetem, mert versenyeztem már eleget életemben. Elsősorban a kíváncsiság hajt, hogy kipróbáljam magam a profik mezőnyében. Bár korábban sokat bojliztam is, manapság csak pergetek, így ebben a szakágban mérettetném meg magam” – fogalmazott a Borsnak Biros Péter.
A háromszoros olimpiai bajnoknak nem lenne könnyű dolga, hiszen a magyar pergetőválogatottak világszinten is kiemelkedőek. Elég csak a csónakos pergető vagy a streetfishing szakágat említeni, ahol az utóbbi években magyar világbajnoki címek is születtek.
„Tisztában vagyok vele, milyen erős a mezőny. Vannak olyan horgászok itthon, akik kis túlzással még be sem dobták a szereléket, máris halat fognak. De úgy vagyok vele, mint a vízilabdával: minél többet gyakorolsz, annál jobb leszel” – tette hozzá.
Versenyszellem a vízparton is
Több vízilabdázótól sem áll távol a horgászat, a nagykövetek között pedig Biros Péter nem az egyetlen olimpiai bajnok pólós: korábbi csapattársa, Fodor Rajmund is a társaság tagja. Az egri női vízilabdacsapat vezetőedzője azonban a versenyhorgászatban nem vele alkotna csapatot.
„Nem akarom megsérteni Rajmit, de sem pergetésben, sem bojlizásban nem vele indulnék. Mindkét módszernél vannak olyan ismerőseim, akik rendkívül képzettek. Szóval tudnék választani. A MOHOSZ évente megrendezett médiakupája tökéletes alkalom arra, hogy együtt pecázzunk. A versenyhorgászatban is rendkívül sokat számít a tudás” – mondta.
Biros Péter azt is elismerte, hogy ha valóban elindulna egy versenyen, alighanem hamar előjönne belőle az élsportolói múltból fakadó győzni akarás. „Ha pedig elindulnék egy viadalon, akkor biztosan elkapna az a gépszíj, ami az élsportolói múltamból fakad, és semmi másra nem gondolnék, csak a győzelemre. Így tapasztalt, profi társakkal indulnék” – fogalmazott.
A világbajnokságon is ott lenne
Az 50 éves klasszis egyelőre nem tudta pontosan megmondani, milyen célokat tűzne ki maga elé a versenyhorgászatban, mert előbb szeretné közelebbről látni, hogyan zajlanak a pergetőviadalok. Erre jó alkalom lehet az idei csónakos pergető-világbajnokság, amelynek októberben a Tisza-tó ad otthont.
„Még nem tudom, milyen módon vennék részt, de az biztos, sokkal könnyebb dolgom van így, hogy nem külföldön lesz a világbajnokság. Abban bízom, hogy a MOHOSZ segítségével közelről is szemlélni tudom majd a vébét, akár egy versenybírói csónakban. De ha ez nem jön össze, akkor is nézőként megtekintem a versenyt. Bízom benne, hogy a magyar válogatott remek teljesítményt nyújt majd. Szerintem nagy esélyük van arra, hogy elhódítsák a világbajnoki címet” – zárta Biros Péter.
Forrás: Bors
- A leggyakoribb hibák a hal fárasztásakor – Így ne veszítsük el életünk fogását
- Guinness-rekorddal zárult a Pontyfogó Országos Bajnokság, óriási hajrá döntött
- Különös fogás: váratlan dolog került elő egy óriásharcsa torkából
- Gyors beavatkozással mentettek meg több száz védett halat Kismarosnál
- Aszályban a tavak is szenvednek – Hogyan hat a szárazság a halakra és a horgászatra?
- Egyetlen döntés alapjaiban változtatta meg az Ebro élővilágát – ma már óriásharcsák uralják a folyót
2026. augusztus 12.
Egy sikeres horgásztúra ellenőrzőlistája – 25 dolog, amit ne felejtsünk otthon!
2026. augusztus 11.
Az inváziós szúnyogok vették át a terepet Magyarországon
2026. augusztus 10.
Oxigénhiány és tömeges halpusztulás a Zagyvánál
2026. augusztus 10.