Horgászat viharban – erre figyeljen!

„De hát rossz idő lesz, így is mész horgászni?”- a kérdés, amire minden horgász válasza igenlő. Szinte senkit nem szokott érdekelni a változékony időjárás, nem rettenti el őket a fogás lehetőségétől. Gondolják, van esőkabát és gumicsizma, nagy baj nem lehet.
Azonban mégis, illetve tulajdonképpen nagyon is nagy problémákkal szembesülhetünk, ha nem vagyunk eléggé felkészültek. Jó is, amikor egy vihar után beszippantjuk az ózondús ujjá születő levegőt, de ezzel együtt jár néha a fenyegető ítéletidő is.
Mennyire veszélyes a villám?
Az amerikai statisztika szerint 40 év alatt 7741-en haltak meg villámcsapás következtében, 5268-an tornádóban, 4481-en árvízben, 1923-an szélviharban. A halálos kimenetelű villám, áldozatára leggyakrabban (7%-ban) a mezőn csapott le, 14%-ban a fa alatt, 8%-ban a vízen, 5%-ban a golfpályán, 3%-ban a nehézgépek, 2%-ban a telefon mellett. Százalékban kimutatott villámgyakoriság a júniusi hónapokra 21%, júliusra 30%, augusztusra 22%. 70%-ban dél és délután 6 óra között történt a baleset. A villámütés ereje megközelítőleg 100 millió volt, ami természetesen halálos.
Így csökkentsük az esélyt
Ha elővigyázatosak vagyunk, részlegesen tudjuk csökkenteni az esélyét, hogy végzetes villámcsapás érjen minket. Néhány dolog, amire fokozottan figyeljünk, ha viharos időben kívánunk a halak közé csapni.
- Előző este illetve még aznap is figyeljük az időjárás előrejelzéseket. Nagyban megkönnyítheti a dolgunk, ha felkészülten várjuk a vihart.
- Ha rendelkezünk villámdetektorral, mindenképpen vigyük magunkkal. A mai korszerű technológiák már nagyon pontosan meg tudják határozni a vihar erejét és közelségét.
- Ha észrevesszük, hogy feketednek a felhők, az biztos jele a közelgő villámlásnak.
- Jó tudni, hogy az első meglátott villámlás azt jelzi: a vihar mindössze 7 km-re van tőlünk.
Ha mégis viharba keverednénk
Ennél a pontnál is van menekvési stratégia. Kellő nyugodtsággal és figyelemmel átvészelhetjük.
- KI A PARTRA! – a mondat, amit minden viharba keveredett horgász jól véssen a fejébe. A víz vezeti legjobban az elektromosságot, így a legjobb megoldás, ha nagyon gyorsan kievickélünk a vízpartra. Itt lehetőleg ne a nyílt mezőn álljunk meg, keressünk valami kevésbé nagy, nem egyedül álló fát.
- Ha mindez nem lehetséges, mert például túl messzire eveztünk be, akkor lapuljunk meg a csónak aljában, remélve a legjobbakat.
- A vihar alatt semmilyen elektromos eszközt (mobiltelefon,rádió,fényképezőgép) ne használjunk, mert mágnesként szívják magukhoz az elektromosságot. Minden ilyen eszközt kapcsoljunk ki ilyen helyzetben.
Ami még fontos lehet
Mindenképpen értesítsünk legalább egy embert, hogy hová tartunk, ha netán probléma vagy baleset adódna. Mert egy hal sem ér annyit, hogy az életünket kockáztassuk.
Forrás: halcatraz.hu
2025. június 16.
Elkezdődött a kérészrajzás a Tisza Szeged alatti szakaszán
2025. június 16.
Befejeződött a harcsa és a compó tilalmi ideje
2025. június 16.
Habzik a Maros magyar szakasza a parajdi sószennyezés miatt
2025. június 15.
A halvédelem fontossága
2025. június 14.
Csalók élnek vissza a Gondosórával
2025. június 14.