Karácsony után tűnt el, februárban találták meg egy horgásztóban
Tragikus véget ért a dunaújvárosi N. Zsolt eltűnési ügye: a 35 éves férfi holttestét február elején az előszállási horgásztóban találták meg.
Családja hónapokon át reménykedett a hazatérésében, a közösségi médiában sokan osztották meg a róla szóló felhívásokat, és több keresőcsapat is bekapcsolódott a felkutatásába.
A férfit 2025. december 26-án, karácsony másnapján látták utoljára Dunaújvárosban. A beszámolók szerint egy hozzátartozója vitte el a Béke téren található buszpályaudvarra, ezt követően azonban nem adott életjelet magáról. A család hiába próbálta elérni, ezért a rendőrség körözést adott ki.
A keresésben a hatóságok mellett civilek és speciális egységek is részt vettek. A Kárpát 4×4 Kutató-Mentő Egyesület december 28-án négy fővel és egy drónpilótával csatlakozott az akcióhoz. A korabeli tájékoztatás szerint az öngyilkosság lehetősége is felmerült.
Február 9-én a keresőcsapat közösségi oldalán közölte: „N. Zsoltot a mai napon megtalálták, sajnos az életén már nem lehetett segíteni. Családjának őszinte részvétünk.”
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy az eltűntként keresett férfi holttestét az előszállási horgásztóban találták meg. Az ügyben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított; idegenkezűségre utaló körülmény eddig nem merült fel.
A hozzátartozók hónapokon át bíztak abban, hogy Zsolt hazatér, és választ kapnak a decemberi eseményekre. Most köszönetet mondtak mindazoknak – kutatócsoportoknak és segítő szándékú embereknek –, akik a keresés során melléjük álltak.
Forrás: Bors
- Újra víz került a kiszáradt Körös menti holtágba
- Pórul járt az „önkényes” szigetfoglaló: elbontották az illegális horgászparadicsomot
- Már elérhetők a horgászjegyek a dunaszegi bányatóra – ezt érdemes tudni
- Biztató képet mutat a júniusi ivadékhelyzet a Tisza-tavon
- Vasdarabbal támadt a halőrökre egy horgász, bíróság elé kerül az ügy
- Indul a nevezés a KEMHESZ 24 órás busafogó versenyére
2026. július 18.
Puskás Norbert lett a MOHOSZ új elnöke
2026. július 17.
Továbbra sem küldenek SMS-ben bírságot!
2026. július 16.
Ideiglenes horgászati tilalom lép életbe a Maty-éren
2026. július 16.