Kőkemény küzdelem a Tiszán: három óráig kellett élesztgetni a 95 kilós harcsát

Megosztás:
Forrás: pecaverzum.hu

Harcsatilalom után gyorsan fogni egyet – ezzel a tervvel szállt csónakba egy barátjával Hornyák Balázs június 14-én, szombat reggel hat órakor Tiszafüred környékén.

Nem késlekedtek sokat, mert a korlátozás pénteken éjfélkor járt le. A folyót LiveScope-pal, azaz valósidejű, nagy felbontású szonártechnológiával térképezték fel.

A délelőtt folyamán egy körülbelül kétméteres harcsa is feltűnt a kijelzőn, de azt még nem tudták kapásra bírni – elúszott. Csalinak gilisztacsokrot használtak, amelyet a polip alatti horgon kínáltak fel. Kuttyogatófából pedig egy kézműves darabot használtak.

Dél tájékán sikerült fogniuk egy hatkilós harcsát, ám mivel a környéken sokan tartózkodtak, inkább úgy döntöttek, hogy nyugodtabb vizekre eveznek, Tiszacsege irányába.

Rátaláltam egy akadóra, de rá se néztem a radarra, csak megálltam a gondolt helyen, leengedtem a csalit, és amikor felpillantottam, akkor vettem észre, hogy ott van a hal, de addigra már húzta is. Ez másodpercek törtrésze volt, tehát nem az történt, hogy próbálkoztam ott vele fél órát, hogy horogra csaljam, hanem gyakorlatilag a szájába engedtem a csalit elsőre” – így emlékezett vissza a 17 óra 30 perckor történtekre Hornyák Balázs a Pecaverzum megkeresésére.

15 perces fárasztás után csónakban volt a hal – folytatta a horgász. – Muszáj volt keményen húzni, mert félő volt, hogy belemegy az akadóba, nem lehetett neki engedni két métert se. Úgy voltam vele, hogy a bot törik, a zsinór szakad, vagy kijön a hal. Ez a két opció volt.”

Végül a felszerelés bírta jobban, de persze Hornyák Balázst sem kellett félteni.

Amikor feljött, és megláttuk a hatalmas fejét, nem hittünk a szemünknek. Nem vagyok egy gyenge ember, edzeni járok már nagyon régóta, de ez elég sokat kivett belőlem” – ismerte be.

A fogást hitelesítette a Horgász Egyesületek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetségének (Hebosz) halőre, Szűcs Lajos, aki éppen a környéken tartózkodott, és jelen volt a mérlegelésnél is, amelyet egy mérlegelőzsákban végeztek el.

A tiszai harcsa lelógott a horgász matracáról

Teljes testhossza 250 centiméternek, míg tömege 95 kilogrammnak bizonyult.

Hornyák Balázs már régóta horgászik, de célzottan harcsázni csak két éve kezdett el. Így mondhatni, hogy jól bekezdett, mert az első nagyot, egy 70 kilósat áprilisban fogta – ez pedig volt a második.

Nagyon sok esetben az történik, hogy végignézed sok-sok pénzért, hogy nem eszi meg a csalidat” – így cáfolta azokat a vélekedéseket, melyek szerint a LiveScope-pal gyerekjáték nagy harcsát akasztani.

A nagy előnye a LiveScope-nak abban rejlik, hogy nem adja fel az ember olyan hamar, mintha csak vakon horgászna, és azt gondolná, hogy nincs is itt hal, nem jó helyen próbálkozom, hanem látja, hogy mire horgászik. Élőben mutatja valójában a halat centiméterre pontosan. A régebbi radarok kétdimenziós képet alkotnak, vonalakat, csíkokat lát az ember, míg a LiveScope-pal meg konkrét halformát, tehát látod rajta még a harcsának a bajszát is tulajdonképpen” – domborította ki a fejlesztés előnyeit, hozzátéve, hogy észlelt már az általa horgászott Tisza-szakaszon több háromméteres harcsát is.

Hornyák Balázs végezetül azt is elárulta, hogy a hatalmas harcsa is nagyon kimerült a küzdelemben, ugyanis három órát (!!!) kellett tornáztatni, babusgatni, hogy elússzon.

Forrás: pecaverzum.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük