Lelőttek egy harcsát, miután fürdőzőkre támadt

Egy agresszív, két méter feletti harcsa úszókat támadott meg egy németországi tóban, Pleinfeld közelében. Legalább öt fürdőző megsérült. Egy rendőr végül lelőtte a halat.
A 205 centiméter hosszú, 90 kilós harcsa legalább öt fürdőzőt sebesített meg a bajorországi Brombach-tóban – számolt be a honlapján a nürnbergi rendőrség.
Tájékoztatásuk szerint a hal folyamatosan egy úszósziget környékén tartózkodott, rendkívül agresszíven viselkedett, és ismételten rátámadt a fürdőzőkre. A rendőrség a vízimentőkkel együtt lezárta az érintett területet, hogy megelőzze a további támadásokat és sérüléseket. Egy rendőr végül a szolgálati fegyverével lelőtte a halat, amelyet a helyszínre hívott horgászok később csónakkal vittek ki a partra. Ezt követően ismét megnyitották a fürdőhelyet.
„Végső soron az agresszív harcsa biztonsági kockázatot jelentett a fürdőzők és az ott zajló zenei fesztivál látogatói számára” – indokolta a rendőrség, miért kellett megölni a ragadozót.
Öt fürdőzőt orvosi ellátásban kellett részesíteni, mivel a harcsa támadásai következtében sérüléseket szenvedtek. A beszámolók szerint harapásos és roncsolásos sebeket szereztek. A harcsák többnyire halakkal táplálkoznak, de a nagyobb példányok madarakra és emlősökre is vadásznak.
A szakértők szerint az ember elleni ritka harapásos támadások rendszerint azzal függenek össze, hogy az állatok a fészkeiket védelmezik.
Forrás: pecaverzum.hu
- A kormány 2027-ig több mint 20 milliárd forint forrást biztosít az akvakultúra fejlesztésére
- Térdig érő vízben lehet átsétálni a Maroson
- Betiltották a csónakos horgászatot Maconkán
- Akár Európa-rekord is lehet a Tiszában talált ékszerteknős
- A sodorvonalból kellett kiterelni a tiszai álompontyot
- Úszó napelemekre pályázhatnak a magyar tógazdaságok
2025. augusztus 17.
Égből hulló hal okozott tüzet Kanadában
2025. augusztus 16.
Születésnapján fogott 19 kilós pontyot Európa főboszorkánya
2025. augusztus 15.
Idén Vácon rendezik meg a MA-HAL országos halfőző versenyét
2025. augusztus 15.
Élete legnagyobb pontyát fogta ki a hetvenéves Pista bácsi
2025. augusztus 15.
Hatalmas betontömb bukkant elő a Tiszából
2025. augusztus 14.