Rejtélyes szennyezés a Dunántúlon
A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy ne öntsenek semmilyen szennyező anyagot a víznyelőkbe, mert ezek az élővizekbe jutva komoly károkat okozhatnak az ökoszisztémában.
Haltetemeket fedezett fel a Perint-patak szombathelyi szakaszán egy helyi állatorvos, aki azonnal értesítette a hatóságokat – írja a Savaria Fórum.
Dr. Kóta András az ELTE Savaria Egyetemi Központ előtti részen találta meg az elpusztult állatokat, a sekély vízben többféle méretű halakat észlelt, a lap tudósítása szerint vélhetően védett fajok is elpusztultak. Mint mondta, azon a részen elég alacsony a vízállás, így nem volt nehéz észrevenni a tetemeket.
A lap értesülései szerint a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei azóta megvizsgálták a helyszínt, több helyen vízmintát vettek, de szennyezésre utaló nyomot nem találtak, ugyanakkor vízminőségi káreseményként rögzítették a történteket.
Busa Tamás, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese a Savaria Fórumnak kiemelte: a fotók és a helyszíni bejárás alapján a halpusztulás nem tekinthető tömegesnek, és jellemzően domolykó és ökle fajok érintettek.
A hatóságok a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségével is egyeztetnek az ügyben.
A szakértők szerint nem a hőség miatt bekövetkező oxigénhiányos állapot okozta a halpusztulást, valószínűbb, hogy lokális szennyezés lehet a háttérben. A Perint-patak ezen szakaszán több csapadékvíz-bevezetés is van, amelyekbe gyakran kerülhet szennyezett víz (olaj, vegyszer tartalmú mosóvíz), főleg csapadékos idő esetén. A vizsgálatok folytatódnak. A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy ne öntsenek semmilyen szennyező anyagot a víznyelőkbe, mert ezek az élővizekbe jutva komoly károkat okozhatnak az ökoszisztémában.
Forrás: magyarallatvedelem.hu
- Nagyhalfogó verseny miatt változik a rend a Neszmélyi Duna-szakaszon
- Kishalat keress, ragadozót találsz – Mit árulnak el az apróhalrajok?
- Kétméteres óriásharcsa akadt horogra a Dráván, csónakkal üldözték
- Vészesen alacsony a Tisza-tó vízállása, az ivadékvizsgálat is elmaradt
- Őszi dévérezés – Miért lehet szeptember és október az egyik legjobb időszak?
- Sügérrajok nyomában – Hogyan találjuk meg ősszel a nagyobb példányokat?
2026. szeptember 21.
Halas street food, főzőverseny és koncertek várják a látogatókat Siófokon
2026. szeptember 20.
Márna ősszel – A folyóvízi horgászat egyik legizgalmasabb időszaka
2026. szeptember 19.
Szeptemberi éjszakai peca: erre figyelj, mielőtt rád sötétedik
2026. szeptember 18.
Több ponty kerülhet a Balatonba, de ennek most egyáltalán nem lehet örülni
2026. szeptember 18.