Nem a szabályokkal, egyes pecásokkal van a baj
Ezúttal Petróczi István profi harcsahorgász mondta el a véleményét a Borsnak arról, hogy a világbajnok Döme Gábor azt szeretné, hogy az élőképes szonárral rendelkezők ne vihessenek el harcsát.
Petróczi István is azon horgászok között volt, akinek a véleményét anno kikérte Döme Gábor, amikor szabálymódosítást javasolt. A világbajnok pecás azt szerette volna, hogy felső méretkorlátozást vezessenek be országosan a harcsáknál is. Előterjesztése szerint a csúcsragadozó minimálisan elvihető mérete 80 centiméter, míg a legnagyobb 150 centiméter lett volna. Ezt azonban elutasította a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ).
Ne vihessék haza!
Döme Gábor ezután közösségi oldalán reagált, kiemelve: tudomásul veszi és elfogadja a MOHOSZ döntését, ám ettől függetlenül nem adja fel, és újabb ötlettel állt elő.
A legnagyobb kárt azok okozzák, akik több millió vagy akár több tízmillió forintért megvásárolták maguknak a legmodernebb halradarokat, vagyis szonárokat, amelyek elől szinte egyetlen hal sem tud elbújni.
„Tudom, nem lehet a jövő útjába állni, ezért aki szeretné, vásárolja meg az élőképes szonárokat, nyugodtan fogja meg akár naponta élete halát, viszont, aki ilyen eszközt használ, az tüntesse fel például a fogási naplójában, és akkor ne vihessen el halat” – fogalmazott videójában Döme Gábor.
Egyszerűbb
A profi harcsahorgász, Petróczi István egyetért a javaslattal, véleménye szerint is sokkal könnyebb horogra csalni az élőképes szonárral ezeket a csúcsragadozókat.
„Én is használok ilyen technikát, és úgy gondolom, jó dolog. Például élőképen látja az ember, ahogy a harcsa felveszi a csalit. Ez a technika nagymértékben lerövidíti a halkeresés, a megtalálás, valamint a horogra csalás fázisát. Sok időt megspórolhatunk, arról nem is beszélve, hogy ezzel a technikával célzottan kereshetjük a kapitális példányokat” – fogalmazott.
A fejekben kell rendet tenni
A harcsahorgász szerint nem a technikával, hanem a pecások hozzáállásával van a probléma. Az olyanokkal, akik minél több és minél nagyobb harcsát akarnak hazavinni.
„Az élőképes szonár drasztikusan növeli a fogási hatékonyságot. Emiatt ha valaki minél több halat akar hazavinni, akkor ez a technológia komoly előnyt ad neki” – mondta Petróczi István.
Hozzátette: nem biztos, hogy a szigorítás a jó megoldás, ugyanis tapasztalata szerint az eddigi szabályokat is kijátszották. Így akik eddig sem tartották be a törvényt, azok a jövőben sem fogják, bármennyire szigorítják azt.
Forrás: Bors
- Rejtélyes hal Pásztó közeléből
- Új horgászrend lépett életbe a vecsési Kis Blerón
- Halpusztulás a Szálkai-tavon: természetes jelenség áll a háttérben
- Erős kezdés: két óriási tokhal akadt horogra a Nomád tavon
- Szemétszedési akció a Pécsi-tónál – kilenc zsák hulladékot gyűjtöttek össze
- Bő fogásokkal zárult az Atkai Pontyfogó verseny
2026. április 21.
Kábult halak, pusztuló élővilág – súlyos szennyezés érhette a Kapost
2026. április 19.
200 kilogramm kecsegét telepítettek
2026. április 18.
Kecsegeállományt erősítettek a Tiszán Tiszadorogmánál
2026. április 17.
Több tízezer ponty került a Tisza-tóba Abádszalóknál
2026. április 16.