Nyitrai Zsolt: a több mint egymillió magyar horgász számíthat a kormányra
A több mint egymillió magyar horgász számíthat a kormányra - jelentette ki Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Nyitrai Zsolt kiemelte, a kormány támogatja a horgászokat, ezért is alkotta meg a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ) együttműködve a nemzeti horgászturisztikai stratégiát, amely konkrét intézkedésekkel és forrásokkal segíti a szolgáltatások bővítését.
Közös eredménynek nevezte, hogy megszűnt a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken, bevezették a Magyar Horgászkártyát és a MOHOSZ lett a legtöbb hazai vízterület haszonbérlője.
Szűcs Lajos, a szervezet elnöke a videóban arról beszélt: a tavalyi volt a horgászok egyik legsikeresebb éve. Számuk meghaladta az egymilliót, és a nemzeti horgászturisztikai stratégia 2030-ig mintegy 24 milliárd forintot irányzott elő az ágazat támogatására – tette hozzá.
Közölte, ezzel együtt sportszervezetként a MOHOSZ a világ élvonalába került, hiszen az édesvízi szakágban továbbra is Magyarország vezeti a világranglistát. A horgászok tehát jól teljesítettek – állapította meg, köszönetet mondva a kormány támogatásáért.
- Halőrök buktatták le a „varázstollas” pecást a Tisza-holtágaknál
- Merítőszák nélkül emelte ki a dévért a Balatonból egy horgász
- Új halfajt azonosítottak a XXX-as csatornában
- Vita a Duna-parton: milyen hal akadt a horogra?
- Fehér szemek miatt lett kérdéses egy tiszai halfogás
- Mobil halrács védi a balatoni óriáspontyokat a Nyugati-övcsatornán
2026. március 21.
Halrudacskás bagel
2026. március 21.
Kétnyaras pontyokkal indultak a tavaszi haltelepítések a Balatonon
2026. március 20.
Tepsiben sült hal krumplival
2026. március 20.
Szolgálaton kívül mentett életet egy hajdú-bihari halőr
2026. március 19.
Gravlax
2026. március 19.