B. L. somogyzsitfai lakos április 25-én a Cigány-árkon horgászott, és túlságosan sok halat fogott: 1 harcsát, 11 ezüstkárászt, 3 karikakeszeget és 10 törpeharcsát. Mindezt engedély hiányában, így a halőrök intézkedést kezdeményeztek vele szemben, a Somogy Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság pedig meg is hozta elmarasztaló határozatát.
Orvhalászt és orvhorgászt is fogtak a Balatonon

Mindkét ügyben megszületett már a halgazdálkodási hatóság határozata is. Nem érte meg a szabályszegés.
A végzés szerint – amely a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) honlapján jelent meg – 149.750 forint halvédelmi bírság, valamint 23 hónapos horgászattól való eltiltás lett a jussa.
Egy héttel korábban, április 17-én is akadt dolga a halőröknek, akkor a Nyugati-övcsatornán, ahol engedély nélkül halászott Cs. D. lengyeltóti lakos.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy az orvhalász megtartott 145 ezüstkárászt. Az ő ügyében szintén a Somogy Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság hozta meg az ítéletet, miszerint 110.000 forint halvédelmi bírságot kell fizetnie, amihez 12 hónapos eltiltást is hozzácsaptak – közölte a BHNp Zrt.
- A kormány 2027-ig több mint 20 milliárd forint forrást biztosít az akvakultúra fejlesztésére
- 423 kiló busától szabadította meg a Külső-Béda holtágat egy horgászpáros
- Még élve kiszabadították a halakat a Zagyvában talált halászhálóból
- Nyitrai Zsolt: A cél, hogy minden korosztály számára vonzó legyen a horgászat
- Veszélyes meglepetés a Velencei-tóban
- Égből hulló hal okozott tüzet Kanadában
2025. augusztus 21.
95 éves A nagy ho-ho-horgász rajzolója
2025. augusztus 21.
A Tisza-tavon akcióztak a rendőrök
2025. augusztus 21.
Milyen ősz vár ránk a nyári szárazság után?
2025. augusztus 20.
Számos tévhit kíséri Szent István ünnepét
2025. augusztus 20.