Ritka és védett halfaj jelent meg a Zagyvában
Ritka és védett halfajt fogott ki a Zagyva folyóból egy horgász, ami a szakemberek szerint először bukkant fel a folyóban – erősítette meg a Magyar Haltani Társaság.
A leánykoncér (Rutilus frisii) névre hallgató halfajra még kora tavasszal, a szolnoki Zagyva-torkolat közelében bukkant rá Gallér Ákos – írja a szoljon.hu.
A horgász műlegyezős technikával pecázott, amikor megpillantotta a védett halat. Először azt gondolta, hogy bodorkát fogott, de később kiderült, hogy egy fiatal leánykoncér akadt horgára. Ákos beszámolójából fény derült arra is, hogy nem először találkozott a halfajjal a Zagyvában.
A horgász a halat a fotózást követően épségben visszaengedte a vízbe. A beküldött fogási adat azért is jelentőségteljes, mert korábbi vizsgálatok alkalmával a leánykoncér nem került elő a Zagyva folyóból, noha a Tisza középső szakaszán egyre gyakoribbá vált a jelenléte.
A Magyar Haltani Társaság kutatói már korábban feltételezték, hogy a faj megjelenhet a Zagyvában, így a horgász fogása és annak adatainak beküldése bizonyította feltevésüket.
A Dunában már többször fogtak ilyen halat. Pont vasárnap tettek közzé felvételek három ilyen halról is.
- A leggyakoribb hibák a hal fárasztásakor – Így ne veszítsük el életünk fogását
- Guinness-rekorddal zárult a Pontyfogó Országos Bajnokság, óriási hajrá döntött
- Különös fogás: váratlan dolog került elő egy óriásharcsa torkából
- Gyors beavatkozással mentettek meg több száz védett halat Kismarosnál
- Oxigénhiány és tömeges halpusztulás a Zagyvánál
- Egy sikeres horgásztúra ellenőrzőlistája – 25 dolog, amit ne felejtsünk otthon!
2026. augusztus 14.
Barnás szivárgás a Dunánál: vizsgálják az almásfüzitői jelenséget
2026. augusztus 14.
A vízimadarak és a horgászok – Hogyan élhetünk együtt a vízparton?
2026. augusztus 13.
Napi 2 centimétert is apadhat a víz: kritikus helyzetben a dunántúli halastavak
2026. augusztus 13.
Hogyan változik a halak viselkedése az első hűvösebb éjszakák után?
2026. augusztus 12.