Szimbolikus halmentés a parajdi sóbánya-katasztrófa után
Miként a hírekből tudni lehet, a parajdi sóbányából kimosódó sószennyezés a Kis-Küküllőbe jutva kipusztította annak teljes élővilágát.
A még életben maradt halak és más lények sincsenek biztonságban, hiszen újabb és újabb sóhullámok várhatók – mondta el a Green.hu-nak Szendőfi Balázs halkutató, természetfilmes, aki a PannonGreen Természetügyi Alapítvány kuratóriumi tagjaként társával, Szűcs Gáborral úgy döntött, hogy végeznek egy jelzésértékű halmentést.
Csak jelzésértékű a halmentés?
Ahogy a szakértő elmondta, ennek sem állományvédelmi, sem tudományos jelentősége nincs, csupán gesztusértékű akció, amivel talán sikerül még több ember figyelmét felhívni az emberi gondatlanságból és kapzsiságból eredő ökológiai katasztrófákra.
„Nem lehet és nem is érdemes egy folyó élővilágát átrakni egy másik folyóba. A végén úgyis ugyanannyi marad mindenből. Az élővilág ez esetben csak az élőhellyel együtt értelmezhető. Szóval az akció célja a figyelemfelhívás – és legfeljebb a pillangóeffektus előidézése” – mondta Szendőfi Balázs.
Pánád mellett a Kis-Küküllőben még találtak némi életet: pár túlélő hal és szitakötőlárva mellett a halak táplálékát jelentő alsórendű rákok, ászkák azonban teljesen hiányoztak. Balkáni csíkot, szivárványos öklét, domolykó- és márnaivadékokat sikerült fogni.
„Amennyi biztonságosan kibírhatta a nálunk lévő vödörben a mintegy negyedórás szállítást, annyit átvittünk a Nagy-Küküllőbe, ahol biztonságban vannak a Parajd felől érkező szennyezéstől, és szabadon engedtük őket. Ha a mentett egyedeket berakják egy másik élőhelyre, akkor beolvadnak az ottani faunába, és a számuk mindenképpen lecsökken akkorára, amennyi az élőhely eltartóképessége. A Kis-Küküllő faunája mindenképpen eltűnik akkor is, ha kipusztul és akkor is, ha áttelepítik.
Egyedül talán magának a szennyezett folyónak a tiszta mellékbefolyóiba érdemes vinni halakat, mert maguktól is oda igyekeznének, és onnan tudnak majd a szennyezés elmúltával visszamenni és újra benépesíteni az eredeti élőhelyüket. Sajnos ilyen befolyót mi a környéken nem találtunk, és a vödörben lévő halak életben maradása érdekében döntöttünk a közeli Nagy-Küküllő mellett. S még egyszer leszögezem, hogy mindez a részünkről egy szimbolikus gesztus volt.”
Forrás: green.hu
- Nagyhalfogó verseny miatt változik a rend a Neszmélyi Duna-szakaszon
- Kétméteres óriásharcsa akadt horogra a Dráván, csónakkal üldözték
- Őszi dévérezés – Miért lehet szeptember és október az egyik legjobb időszak?
- Vészesen alacsony a Tisza-tó vízállása, az ivadékvizsgálat is elmaradt
- Sügérrajok nyomában – Hogyan találjuk meg ősszel a nagyobb példányokat?
- Több mint 400 halat mentettek ki egy kiszáradó öntözőcsatornából
2026. szeptember 22.
Halat sem fogott, mégis orvhalászattal gyanúsították meg Kiskörén
2026. szeptember 22.
Domolykózás ősszel – Amikor eltűnnek a nyári rovarok
2026. szeptember 21.
Halas street food, főzőverseny és koncertek várják a látogatókat Siófokon
2026. szeptember 20.
Márna ősszel – A folyóvízi horgászat egyik legizgalmasabb időszaka
2026. szeptember 19.