Térdig érő vízben lehet átsétálni a Maroson

A vízügy adatai szerint július 28-án mínusz 116 centiméterre csökkent a Maros vízállása Makónál, ami mindösszesen egy centiméterrel nagyobb a valaha mért legkisebb vízszintnél, amelyet 2022. július 21-én regisztráltak.
„Egy kisebb árhullám (vagy inkább vízszint emelkedés) után ismét igen alacsony a Maros vízállása. Bizonyos szakaszokon át lehet sétálni rajta, vagyis pontosabban át lehet gázolni benne. A homokszigetek ismét előkerültek” – írta Bodrogi Attila, a hódmezővásárhelyi amatőr meteorológus a Dél-Alföld meteorológia Facebook-oldalán, ahol fotókat is publikált.
Felhívta a figyelmet, hogy ugyan a hőségben jól esik egy csobbanás, azért nem árt az óvatosság, mert a gyorsan változó folyómeder nem mindenütt sekély, és az alacsony vízállás ellenére is erős a sodrás.
„A Marosnak egyébként is jellegzetessége a homokzátonyok, amelyek évről évre változó helyeken és változó területi nagyságban keletkeznek. Ennyire alacsony vízállás mellett már nagy homokszigetek is fejlődnek a folyóban, és most ezekről hoztam egy kis összeállítást” – ajánlotta a felvételt.
A Maros vízállása Makónál augusztus 9-én, szombaton 12 órakor mínusz 98 centiméter volt.
Forrás: pecaverzum.hu
- Kvótáját féltő húshorgászt kapcsoltak le pontyokkal
- Hal fárasztása közben halt meg a horgász
- Sosem találja ki, hogyan fogtak amurt Dunakeszin!
- Eltűnt egy fiatal halkutató a Hortobágy-Berettyón történt csónakbalesetben
- Elbontottak egy népszerű horgászstéget Csopakon
- Megjelent a Magyarország halfaunája című könyv második kiadása
2025. október 3.
Két hullámban rázta meg halpusztulás a Sárszentmihályi-víztározót
2025. október 3.
Tízezer halivadékot mentettek meg a fővárosi halőrök
2025. október 3.
Ma rajtol a XIII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny
2025. október 2.
Hajrájához ért az év horgásza verseny nevezési szakasza!
2025. október 2.