Új horgászvizet vittek nyilvántartásba Szegeden
2025. második félévétől kezdve a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének (HECSMSZ)e egyik legnagyobb tagegyesülete, a Szegedi Szőke Tisza Horgászegyesület végzi a Bögék vízterületeken történő horgászati célú hasznosítást.
A Bögék vízterületek 2025-ben kerültek halgazdálkodási nyilvántartásba. Halgazdálkodási jogosultja a magyar állam, amely a Magyar Országos Horgász Szövetséget (Mohosz) jelölte ki haszonbérlőnek, majd a Mohosz alhaszonbérleti szerződés keretei között bízta meg a Szegedi Szőke Tisza Horgász Egyesületet halgazdálkodási feladatok ellátására – közölte a HECSMSZ.
A Bögék halgazdálkodási vízterületté történő nyilvánítása, a halgazdálkodási jog alhaszonbérlése az egyesület részére megteremtette a lehetőséget, hogy az eddigi egyesületi feladatait kiszélesítse halgazdálkodási feladatokkal.
Az egyesület a területi jegy kiadásán túl kiemelt felelősséget is kapott, ugyanis a gondos, fenntartható halgazdálkodás számos kötelezően vállalt feladatai közül kiemelten fontos az őshonos halállomány őrzése, pótlása, esetleges fejlesztése, továbbá a jogszerű horgászati hasznosítás feltételeinek érvényesülése.
Az elnökség az elmúlt években számos tervet mutatott be a HECSMSZ-nek, azokban a halgazdálkodást érintő feladatokon túl közösségépítő érdekeket is figyelembe vettek.
Ezt bizonyítja az is, hogy a vízterületen a tereprendezési, takarítási munkálatok elkezdődtek, az első környezetvédelmi nap július 6-án zajlott, ahol az önkéntesek jónéhány zsák hulladékot gyűjtöttek össze.
Fontos, hogy az egyesület elnökségének döntése értelmében szeptember 1-ig általános horgászati tilalmat rendeltek el.
„Bízunk benne, hogy a vállalt kötelezettségeken túl az egyesület megteremti elsősorban a tagsága és nem utolsó sorban minden horgász eredményes horgászati lehetőségeit” – reménykedett a HECSMSZ.
A Bögék – amely három tóegységből áll – Szeged nyugati részén található, a víztestek a Maty-éri víztározó építése során keletkeztek, a hajdani Maty-éri vízfolyás egykori mocsaras részén.
Horgászati hasznosítás elsősorban a III. tóegységen lehetséges – jegyezték meg.
Forrás: pecaverzum.hu
- Védett halak, inváziós fajok és új módszerek: meglepő eredmények a főcsatornából
- Orvhalászat és erőszak a Gólem-tónál: bírósági ítélet született
- Téli tilalom a vermelő harcsák védelmére
- Új helyszínen vizsgálják a tiszai vízlépcső megépítésének lehetőségét
- Megható búcsú Maconkán – Több százan emlékeztek Dérer Istvánra
- Új országos rekord: bagolykeszeg a Kis-Dunán!
2025. december 7.
Bakonyi halgombócleves – krémes, gombás kényeztetés a tányérodon
2025. december 7.
Madárbarát pillanat: jégmadár és horgász találkozása a vízparton
2025. december 6.
Az inváziós halfajok veszélyei hazánk vizeiben
2025. december 6.
FishFaceID: a mesterséges intelligencia forradalma a halgazdálkodásban
2025. december 5.