V. Harcsafogó Országos Bajnokság, első forduló

Megosztás:

A verseny 2025. 04. 23–27-én mesebeli környezetben, a tiszalúci Holt-Tiszán 15 csapat részvételével rajtolt el.

A csapatok fele már az első 24 órában megfogta első mérhető harcsáit. A nehéz, vadvízi környezet mellett a bőséges csukaállomány is komoly kihívást jelentett a csapatok számára.

A második napon számos vihar tört ki Tiszalúc környékén, melyek közül az egyik utolsó el is érte a harcsafogó OB mezőnyét. Estére már alig maradt olyan csapat, ahol ne lett volna valamilyen akció. A holtág pezsgett az élettől. A nappali órákban továbbra is számos csuka és süllő, de még balin is nehezítette a versenyzők dolgát, a legtöbb rajthelyen a nap leszálltával egymást érték a rablások.

A harmadik napon egy zápor kissé megzavarta a harcsákat, de utána újra visszatértek, hogy a fajfenntartással foglalatoskodó küszöket tizedeljék.

Szombaton már érezhető volt egy betörő hidegfront hatása. Az éjjel megérkező viharos szél nagyon megnehezítette a versenyzők dolgát, de talán ennek volt köszönhető az is, hogy reggelre kibújt a vízből pár nagyobb harcsa is. Akadt köztük 8-10 kilós, és érdekesség, hogy a verseny legnagyobb halát pontosan ugyanarról az állásról fogtak, ahonnan a tavalyi legnagyobb hal érkezett.

Az utolsó órák nagy izgalmakat hoztak. A verseny végén két kisebb hidegfront átrendezte a csapatok taktikáját, a táplálékhalak ívása megszűnt és sok szakaszon helyet változtattak a harcsák is, amik már nagy valószínűséggel szintén az ívásra készülődtek.

Végül végig vezetve, 62 840 grammal (12 hal) a Szőke Tisza Catfish Team (Csorba Ádám, Kiss Balázs Bence, Simon Norbert Péter) nyerte az első fordulót és a legkedvezőbb helyzetből várja a leveleki folytatást. Második helyen a HEBOSZ harcsafogó csapat (Bodnár János, Dedics Róbert, Sós János) végzett 41 040 grammal (11 hal), míg harmadik helyen a Sógorok Catfish Team (Gali Szabolcs Imre, Szabó Szabolcs) végzett nagy hajrával elért 28 080 grammos (5 hal) összefogással.

A legnagyobb hal végül a Catfish Boys Teamé (ifj Pölöskei Tibor, Kurucz Gábor György, Mikoly János) lett, egy 27 240 grammos harcsa képében.

Részletes eredmények:
https://ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=1273

v harcsafogo ob 1 1

Forrás: MOHOSZ

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük