Egyre több helyről kerül elő az idegenhonos pettyes harcsa

A pettyes harcsa korábban csak Észak- és Közép-Amerika vizeiben élt, tehát nálunk idegenhonos faj. Hazánkba 1975 óta több alkalommal is importálták egyes kutatóintézetek és halgazdaságok, ahonnan a természetes és természetközeli vizeinkbe is eljutott néhány példány.
Ezek azonban ritkán kerülnek elő, Harka Ákos, Sallai Zoltán a Magyarország halfaunája címmel 2004-ben megjelent könyvének első kiadásában még csupán két lelőhelye szerepel.
Ezek egyike a Szentendrei Duna, ahonnan 1981-ben jelezték, másik a Szarvas határában lévő Bikazugi-Holt-Körös, ahonnan 1996-ban fogták ki. Az utóbbi időszakban több helyről is sikerült adatokat gyűjtenie a kutatóknak, akik most megjelent a Magyarország halfaunája című könyvük második, átdolgozott és bővített kiadásában, illetve a Magyar Haltani Társaság (MHTT) honlapján számoltak be a legfrissebb fejleményekről.
A Körös-folyóból, Csárdaszállás térségéből 2020. augusztus 28-án került elő egy fiatal példány, amelyről Izsó József számolt be. Néhány héttel később, 2020. október 10-én a Köröstarcsánál található Büngösdi-csatornából is kifogtak egy fiatal egyedet, amelynek adatait Perei László közölte. A Tolnai-Dunán, Fadd térségében 2022. július 25-én egy 1,2 kilogrammos példányt fogott ki Mórocz Attila. Ugyanebben az évben, szeptember 14-én a Köröstarcsai szakaszon 1,48 kilogramm tömegű, 47 centiméter hosszúságú példányt jelentett Krnács Béla.
A legfrissebb adat 2025. március 6-áról származik: ekkor a Dunából, Szeremle térségéből került elő egy 1,2 kilogrammos, 40 centiméter hosszúságú példány, amelyről Lóki Tamás adott hírt.
„A természetes és természetközeli vizekből ritkán kerül elő ez az idegenhonos faj, melyet az ilyen vizekbe visszaengedni tilos, de egyes horgásztavakban sűrűbb állományai is előfordulhatnak, és ott előírhatják a visszaengedést” – jegyezte meg a két kutató.
Az alább mellékelt térképvázlat ez utóbbiak közül is feltünteti azokat, amelyekkel találkozni lehet a közösségi oldalakon. Ilyenek név szerint a Maconkai-víztározó (Bátonyterenye), a Kisváci-horgásztó (Vác), az Ordas-tó (Sződ) és a Viktória-tavak (Sükösd).
Forrás: Pecaverzum
- Kvótáját féltő húshorgászt kapcsoltak le pontyokkal
- Hal fárasztása közben halt meg a horgász
- Sosem találja ki, hogyan fogtak amurt Dunakeszin!
- Szinte teljesen kiszáradtak a tatabányai Síkvölgyi Horgásztavak
- Elbontottak egy népszerű horgászstéget Csopakon
- Eltűnt egy fiatal halkutató a Hortobágy-Berettyón történt csónakbalesetben
2025. október 3.
Két hullámban rázta meg halpusztulás a Sárszentmihályi-víztározót
2025. október 3.
Tízezer halivadékot mentettek meg a fővárosi halőrök
2025. október 3.
Ma rajtol a XIII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny
2025. október 2.
Hajrájához ért az év horgásza verseny nevezési szakasza!
2025. október 2.