Félnótás „influenszer” miatt nyert a kurta baing
Azt már tudjuk, hogy a kurta baing lett a 2025-ös év hala. A szavazás menete nem volt unalmas, és egészen december 31-e délelőttjéig úgy tűnt, hogy a dévérkeszeg lesz a győztes. Aztán érkezett Fehérzaj.
Ezzel a névvel rendelkezik ugyanis az a fiatal, aki úgy döntött, hogy neki jobban tetszik a kurta baing. Készített is hozzá egy 40 másodperces kampányvideót a Tiktokra. És annak ellenére, hogy nem ismert túlságosan a neve az interneten, sikerült eldöntenie a versenyt. Korábban ugyanis mindösszesen egyetlen videót posztolt ki, még december közepén, amin részegen, arccal előre beesik egy bokorba. Ennyi pedig manapság elég is a népszerűséghez. A Magyar Haltani Társaság ezt ma külön bejegyzésben is tisztázta.
A rövid kis videó pedig arra volt elég, hogy végül a szavazatok 43,3 százalékát elnyerve nyerjen a kurta baing. A 30,7 százalékot megkaparintó dévérkeszeg és a 26 százalékig jutó vágódurbincs a vert mezőnyben végzett.
- Halételek, koncertek és sváb hagyományok: ismét jön a Dunamenti Halfesztivál
- A határon túl is várnak a kapitális fogások – Három nyári horgászparadicsom a környező országokban
- Új szabályok védik a nagytestű halakat egy hazai horgásztavon
- Szennyező anyag jelent meg a Fekete-Körösben, intézkedések sora indult el
- Száz éve is a pergetést tartották a sporthorgászat koronájának
- Rekordközeli fogások jellemezték a Csaba tavon rendezett pontyfogó bajnokságot
2026. július 24.