Komoly károkat okoznak a kárókatonák
Kárókatonák lepték el Fonyód környékét is, melyre Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója a közösségi médiában hívta fel a figyelmet. Idén késve érkeztek a kárókatonák, ez volt csak az első észlelés a Balatonnál.
A kárókatonák jelenlétéről csak ennyit posztolt a vezérigazgató: „Új év, régi probléma”.
– Fonyódnál egyetlen reggel alatt 6-7 ezer kárókatona is megfigyelhető, ami a Balaton térségében általában 5-10 ezer egyedet jelent. A Baltikumból érkeznek, hogy a jégmentes tavon táplálkozzanak. Egyetlen madár napi 60-80 dekagramm halat fogyaszt, így több ezer példány jelenléte napi több tonna hal elvesztését okozhatja – mutatott rá a Balatont érintő problémára Szári Zsolt.
Természetesen a védekezés lenne a megoldás, ám ezt is szigorú szabályok korlátozzák. Talán túl szigorúak is.
– Kollégáim a tavakon, ahol gyéríthetünk évente kilövik az engedélyezett kvótát (2000 – kettőezer – darab). Itt a Balatonon a jelenleg hatályos természetvédelmi törvények miatt tehetetlenek vagyunk… – írta hozzászólásában Szári Zsolt.
– A Balaton 60 ezer hektáros területén a védekezés szinte lehetetlen, mivel a madarak gyorsan és kiszámíthatatlanul mozognak. Rendszeresen „követhetetlen” helyszínekre vonulnak, például egyik nap a fonyódi mólónál, másnap Balatonboglárnál vagy Vonyarcvashegyen jelennek meg csapatostul. De a szigorú természetvédelmi szabályok miatt csak néhány pozícióra kaptunk engedélyt – mondta a vezérigazgató.
Persze a legjobb védekezés az lenne, ha a Balaton télen befagyna, ami jelentősen csökkentené a madarak jelenlétét. Azonban 2017 óta nem volt teljes befagyás, ami tovább súlyosbítja a problémát.
Forrás: sonline.hu
- Súlyosan megcsonkított pontyokra bukkantak egy majosházi horgásztóban
- Rövidülnek a nappalok – Mikor érdemes horgászni szeptemberben?
- Süllőzés szeptemberben – Hol keressük napnyugta után?
- Szeptemberi csukázás – Mikor kezdődik igazán a ragadozók őszi időszaka?
- Őszi pontyozás kezdőknek: mi változik, amikor lehűl a víz?
- Fejér megyei siker Szegeden: új magyar bajnokot avattak a Tagszövetségi Csapat OB-n
2026. szeptember 14.
Kétméteres óriásharcsa akadt horogra a Dráván, csónakkal üldözték
2026. szeptember 14.
Nagyhalfogó verseny miatt változik a rend a Neszmélyi Duna-szakaszon
2026. szeptember 13.
Sügérrajok nyomában – Hogyan találjuk meg ősszel a nagyobb példányokat?
2026. szeptember 12.
Kishalat keress, ragadozót találsz – Mit árulnak el az apróhalrajok?
2026. szeptember 11.
Szeptemberi csukázás – Mikor kezdődik igazán a ragadozók őszi időszaka?
2026. szeptember 11.