Hatályba lépett a Mohosz ötéves stratégiája
2024 novemberében került sor a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) általános tisztújítására. Ezt követően, a 2025. évi első választmányi ülésen a „Horgászok Parlamentje” egyhangúlag elfogadta a Horgászszövetségi Szervezeti Stratégia 2025–2029 (HSZS 2029) nevet viselő dokumentumot, amely 16 fejezetben és 180 pontban mutatja be, hogy mit gondol a Mohosz a tevékenységével, feladatkörével kapcsolatban a jövőről, és mit kíván tenni érte.
A jelenlegi, ötéves horgászszövetségi ciklusidőszakra vonatkozó, közérdekből nyilvános szakanyag június 1-jétől hatályos – olvasható a Mohosz sajtóanyagában.
Az első fejezet alapvetéseiben a fő célkitűzések mellett a hazai horgászhalgazdálkodási, haltermelési szektort és annak ágazatai kerültek fókuszba.
Ezt követően a feltárt jelentősebb kockázatok beazonosítása következik. A horgászokra, majd a horgászszervezetekre vonatkozó fejezetek alapvető személyi és szervezetszabályozási elveket, hálózati viszonyokat, általános szervezeti feladatokat nevesítenek.
Külön blokkban jelenik meg a horgász- és horgászszervezeti ügyvitel, az okmányolás, fókuszban a szolgáltató jelleggel és az elektronizációval.
A szabadidős- és sporthorgászat, valamint a horgászsport, az ezekkel kapcsolatos stratégiai elemek meghatározása, felsorolása két külön fejezetben történik. Hangsúlyos a horgászturizmus tárgyköréről szóló rész, majd a horgászvizek következnek.
Külön-külön taglalják a halőrzést, a halászatot, a haltermelést és az állományvédelmet, felvázolva a természetesvízi halászattal és a halvédelemmel kapcsolatos jövőképet, elképzeléseket is.
A HSZS 2029 külön fejezetet szentel a halfogyasztásnak, amelyet a Mohosz a hazai halak szabályozott kereteken belül történő fogásának (elvitelének) ösztönzésével a jövőben is egyértelműen támogat.
A horgászipari tézisek összefoglalása után a stratégia szól még az utánpótlás-nevelésről is.
A záró szakmai fejezet a kutatásfejlesztést járja körbe, végül a záró rendelkezések következnek.
„A Mohosz biztosítja a horgászokat, hogy ezen elvek, célkitűzések mellett tevékenykedik a jövőben is és felkérte a magyarországi horgászszervezeteket a stratégiában foglaltak figyelembevételére, alkalmazására” – írták a közleményben.
A 30 oldalas, 180 pontban összefoglalt dokumentum ITT olvasható el.
- Védett halak, inváziós fajok és új módszerek: meglepő eredmények a főcsatornából
- Orvhalászat és erőszak a Gólem-tónál: bírósági ítélet született
- Téli tilalom a vermelő harcsák védelmére
- Új helyszínen vizsgálják a tiszai vízlépcső megépítésének lehetőségét
- Megható búcsú Maconkán – Több százan emlékeztek Dérer Istvánra
- Új országos rekord: bagolykeszeg a Kis-Dunán!
2025. december 7.
Bakonyi halgombócleves – krémes, gombás kényeztetés a tányérodon
2025. december 7.
Madárbarát pillanat: jégmadár és horgász találkozása a vízparton
2025. december 6.
Az inváziós halfajok veszélyei hazánk vizeiben
2025. december 6.
FishFaceID: a mesterséges intelligencia forradalma a halgazdálkodásban
2025. december 5.