„Ismeretlen” halat fogott egy rutinos horgász
N. Cs. egy Csongrád-Csanád vármegyei csatornában fogott egy kifejezetten díszes, színes, 4-5 centiméter körüli halat, de nem tudta beazonosítani.
A horgász nagyon meglepődött, mert több mint harminc év alatt nem látott még ilyet.
„Még csak hasonló fogásról sem hallottam a környéken. Elengedett akváriumi példány lehet?” – tette fel a kérdést a Magyar Haltani Társaság (MHTT) Mit fogtam? rovatában.
„Az oldalról lapított, magas, színpompás test, az erősen ívelt hát- és hasvonal, valamint a faroknyélen látható fémes csillogású kékes sáv alapján a hal egy nászruhás, védett szivárványos ökle (Rhodeus amarus)” – állapították meg a beküldött fénykép alapján a szakértők.
Megjegyezték, hogy apró termete miatt ritkán akad horogra. A mi vizeinkben még viszonylag gyakori, de Európa-szerte ritka és sebezhető fajnak számít, ami indokolttá teszi a védelmét.
Az ötezer forint természetvédelmi értékű szivárványos ökle Magyarországon minden olyan víztérben megtalálható, ahol a szaporodásához szükséges nagyobb kagylók is jelen vannak.
Az ívási időszaka hosszú, április elejétől egészen augusztus végéig is eltarthat. A nőstények ikráikat főleg a tavi-, festő- és folyamkagylók kopoltyúréseibe rakják tojócsövükön keresztül. A kagylókat csak jól úszó ivadékként hagyják el a fiatal öklék. Kistermetű, testhossza ritkán haladja meg a 8 centimétert.
Forrás: Pecaverzum
- Védett halak, inváziós fajok és új módszerek: meglepő eredmények a főcsatornából
- Orvhalászat és erőszak a Gólem-tónál: bírósági ítélet született
- Téli tilalom a vermelő harcsák védelmére
- Új helyszínen vizsgálják a tiszai vízlépcső megépítésének lehetőségét
- Megható búcsú Maconkán – Több százan emlékeztek Dérer Istvánra
- Új országos rekord: bagolykeszeg a Kis-Dunán!
2025. december 7.
Bakonyi halgombócleves – krémes, gombás kényeztetés a tányérodon
2025. december 7.
Madárbarát pillanat: jégmadár és horgász találkozása a vízparton
2025. december 6.
Az inváziós halfajok veszélyei hazánk vizeiben
2025. december 6.
FishFaceID: a mesterséges intelligencia forradalma a halgazdálkodásban
2025. december 5.