Ennek megfelelően május 5. és 30. között nem lesz érvényben pontytilalom a Velencei-tavon, azaz zavartalanul szabad pontyra horgászni továbbra is (a kijelölt kíméleti területek és a rezervátum területének kivételével), valamint adott a lehetőség a megfogott példányok megtartására is a vonatkozó szabályok betartásával (pl. alsó és felső méretkorlát, valamint mennyiségi limitek) – írták.
Nem lesz ponytilalom a Velencei-tavon
Ahogy az előző esztendőkben, most is benyújtotta a ponty fajlagos tilalmi időszakának feloldására vonatkozó kérelmét a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) Velencei-tavi Kirendeltsége az illetékes halgazdálkodási hatósághoz, amely jóvá is hagyta azt – közölte a szervezet a Facebookon.
Május 5-től megkezdődik a harcsa fajlagos tilalmi időszaka is – folytatták a közleményt –, ezért június 13-ig az esetlegesen fogott példányát (az idei vonatkozó jogszabályi változásnak megfelelően mérettől függetlenül) nem szabad megtartani, hanem minden esetben vissza kell engedni a tóba.
Felhívták továbbá a figyelmet, hogy a compó – melynek fajlagos tilalmi időszaka is erre az időszakra esik – egész évben védettséget élvez, így általánosan nem kifogható halfaj a Velencei-tavon, vagyis megfogott – nemcsak a haljellel ellátott – példányait a fogást (és fotózást) követően – kíméletes bánásmód mellett – mindig vissza kell engedni a tóba.
Végezetül felhívták minden horgász figyelmét, hogy tájékozódjon a 2025-ös Velencei-tavi horgászrendről, és csak ezután fogjon neki kedvenc hobbijának.
- Jó hír a horgászoknak: több Tisza menti vízen nem lép életbe a pontytilalom
- Kábult halak, pusztuló élővilág – súlyos szennyezés érhette a Kapost
- Több mint 150 ezer csukát telepítettek Győr-Moson-Sopron megyében
- Egy vármegye, ezer lehetőség: ezért kedvelik a horgászok Komárom-Esztergomot
- Veszélyes parazita terjed a hazai halállományban – horgászok segítségét kérik
- 50 ezer kecsegeivadék került a Körösökbe egyetemi és horgászszervezeti együttműködéssel
2026. április 30.
Nem a Cseke-tónál lesz: új helyszínen rendezik meg a horgászversenyt
2026. április 30.
Hab a vízen Véneknél: kiderült, mi áll a háttérben
2026. április 29.