Veszélyes tárgyak a Balatonban
A Balaton vize olyan veszélyeket is rejthet, amelyekre sokan egyáltalán nem gondolnak. Ennek vetnének véget a hatóságok.
A hajók és a fürdőzők szempontjából is problémás a horgászkarók és egyéb halászati eszközök és tárgyak telepítése, a Balaton vizében mégis számos veszélyes elem fellelhető. Bár ezen tárgyak telepítése illegális tevékenység, mégis több településen is felfedeztek hasonló építményeket. Mostantól azonban még gyorsabban felszámolhatják ezeket a szakemberek – írta meg a Zala vármegyei hírportál.
A Balaton vízének minőségét, valamint az egyes partszakaszok állapotát folyamatosan ellenőrzik a hatóságok. Évről évre felmerülnek bizonyos problémák, amelyekre megoldást kell találni, és amelyekről egyeztetniük kell a szakembereknek. Ez indokolta, hogy megtartsák a Balatoni Szövetség konferenciáját, amelyen szóba kerültek a turizmussal, valamint a tó általános állapotával kapcsolatos kérdések is. Az egyik legnagyobb problémát az illegális horgászkiállások jelentik, amelyekre az önkormányzatok és a szakértők közösen próbálnak megoldást találni.
A Balaton ettől is balesetveszélyessé válhat
A fürdőzők védelme elsődleges szempont, így nem meglepő, hogy a balesetveszélyes stégek mellett azokat a cölöpöket és egyéb tárgyakat is igyekeznek felszámolni a hatóságok, hiszen ezek telepítését sok esetben egyáltalán nem is engedélyezték.
A Balatoni Vízi Polgárőrök már hosszú évek óta ellenőrzik a partszakaszokat, és ahol indokolt, kiemelik a vízből az úgynevezett horgászkarókat. Érdemes tudni, hogy ezek akár a kisebb hajókban is kárt tehetnek, de a vízben fürdőzőkre is veszélyt jelentenek. Minden évben több száz hasonló eszközt emelnek ki a vízből, csak a tavalyi évben 358 építményt távolítottak el.
Fontos újdonság, hogy az idei évtől kezdve a balatoni vízügyi kirendeltség hatósági engedélyét is megkapták a polgárőrök, melynek értelmében nem szükséges engedélyeztetési folyamat ahhoz, hogy a cölöpöket és egyéb halászati eszközöket eltávolítsák a vízből, amennyiben az indokolt.
- Újra víz került a kiszáradt Körös menti holtágba
- Pórul járt az „önkényes” szigetfoglaló: elbontották az illegális horgászparadicsomot
- Már elérhetők a horgászjegyek a dunaszegi bányatóra – ezt érdemes tudni
- Biztató képet mutat a júniusi ivadékhelyzet a Tisza-tavon
- Vasdarabbal támadt a halőrökre egy horgász, bíróság elé kerül az ügy
- A Duna ezúttal is próbára tette a horgászokat
2026. július 18.
Puskás Norbert lett a MOHOSZ új elnöke
2026. július 17.
Továbbra sem küldenek SMS-ben bírságot!
2026. július 16.
Ideiglenes horgászati tilalom lép életbe a Maty-éren
2026. július 16.