X. Freestyle Method Feeder OB, 4. elődöntő

Megosztás:

2025. 04. 25–27-én Mosonszolnokon, az I-es tavon a háromfordulós versenyen kis túlzással éppen csak a hó nem esett.

A kötelező edzésnapon még ragyogó időben készülhetett a mezőny, majd másnap egy komoly lehűlés következett erős széllel. Ezt egy egész napos eső követte, hogy az utolsó fordulóra szikrázó napsütés száríthassa fel az elázott felszereléseket.

A Mosonszolnoki I-es tó, vagy közismert nevén a „nagybányató” újoncként került az országos bajnokságok vérkeringésébe. A Mosonszolnoki Horgász Egyesület gondoskodása nyomán a tó halállományát a pontyok és amurok mellett hatalmas kárászok és dévérkeszegek alkotják, de szép compók is színesíthetik a fogásokat.

Az ide nevezett 20 versenyzőre egy olyan rácsot készített a versenysport iroda, ami minden napra konkrét helyeket jelölt ki a versenyzőknek. Így sikerült garantálni azt, hogy a kiemelt helyeken ne alakulhasson ki torlódás az utolsó fordulóban. Az egyes rácssorok mindegyikének a helyiértékösszege azonos volt, és bár tudjuk, hogy egy versenypályán a szélek mellett is lehetnek még kiemelkedő helyek, ez hasonló feltételeket biztosított mindenkinek.

A két szektor az első fordulóban azonos teljesítményt mutatott, csak az utolsó két fordulóra billent át a mérleg a B javára. A versenyen a fogások zömét a pontyok mellett szép dévérek és kárászok adták, a sokak által várt amurinvázió – talán a hirtelen lehűlés miatt – elmaradt.

A szokásos pelletkeverékek mellett csemegekukorica és a szénhidrátos etetőanyagok is kerültek a vödrökbe, és bizony aromákra is szükség volt az utolsó forduló során. A mezőny nagy része rendszeresen itt versenyzik, így szinte mindenki ismert mindenkit, aminek köszönhetően a hangulat is oldott volt.

A versenyt három szektorgyőzelemmel Horváth Dániel nyerte, majd három nyolcpontos versenyző következett a rangsorban, akik között a három forduló összesített fogási eredménye alapján Szelecz Bálint lett a második, és Csizmazia András a harmadik. A biztos továbbjutást a negyedik helyezett Gaál Leventének sikerült még kivívnia, de az egyetlen hölgyversenyző, Szluka Nikoletta – aki csak az utolsó fordulóban csúszott le a dobogóról – is joggal bízhat a továbbjutásban, hiszen 9 ponttal zárta a versenyt.

A versenypálya jelesre vizsgázott, hiszen egy kiegyenlített, nem feltétlen a szélek felé dőlő, technikás, több megoldást is kínáló vizet ismerhettünk meg, ahol a Mosonszolnoki HE is teljes mellszélességgel támogatja a versenysportot.

Részletes eredmények:
https://www.ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=1274

x freestyle ob 4 1

Forrás: MOHOSZ

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük