Kevesebb etetés, több kapás? – Az őszi etetés leggyakoribb hibái

Megosztás:
Ősszel nem feltétlenül a nagyobb etetés hozza a több halat. A lehűlő vízben a pontosság és a megfelelő mennyiség megtalálása válik igazán fontossá

Nyáron működött. Megérkeztünk a vízpartra, bekerült egy komolyabb alapozó etetés, aztán rendszeresen pótoltuk, amit a halak elfogyasztottak.

Szeptemberben még ugyanez a módszer is hozhatja a kapásokat, néhány héttel később azonban könnyen előfordulhat, hogy éppen a bőséges etetéssel rontjuk el a horgászatot.

Ahogy hűl a víz, változik a halak aktivitása és táplálkozása. Elérkezik az az időszak, amikor már nem az a kérdés, hogyan juttassunk minél több táplálékot a vízbe, hanem az, hogyan keltsük fel a halak érdeklődését anélkül, hogy jóllakatnánk őket. Hideg vízben ezért általában a kisebb mennyiségű, pontosabban koncentrált etetés kerül előtérbe.

Ne etessünk automatikusan úgy, mint nyáron

Talán ez a leggyakoribb őszi hiba. A levegő hőmérsékletének csökkenésével a víz is fokozatosan lehűl. A halak aktivitása azonban nem egyik napról a másikra változik meg, ezért nincs olyan dátum, amikor automatikusan át kellene állnunk „őszi üzemmódra”. A halakat kell figyelni. Ha a korábban működő alapozó etetés után egyre kevesebb kapás érkezik, vagy rövid aktivitás után hosszú időre elcsendesedik a hely, könnyen lehet, hogy túl sok táplálék került eléjük. Ősszel ezért érdemes kisebb mennyiséggel kezdeni. Hozzátenni később mindig tudunk, a vízbe juttatott etetőanyagot viszont már nem lehet visszaszedni.

Kukorica, pellet, különféle magvak: nyáron kiválóan működhetnek, de hidegebb vízben könnyű túlzásba vinni őket. Ennek egyszerű oka van: azt szeretnénk, hogy a hal keresgéljen az etetésen, ne pedig néhány perc alatt annyi táplálékot találjon, hogy a horgunkon lévő csali már ne érdekelje. A hidegebb vízhez készült etetéseknél ezért általában a finomabb szemcsézet és a kevesebb nagy, tápláló összetevő kerül előtérbe. Ez nem azt jelenti, hogy a kukoricát vagy a pelletet teljesen el kell felejteni, inkább azt, hogy adagoljuk tudatosabban.

Nyáron gyakran működik a folyamatos utánpótlás. Ha megérkezik egy pontycsapat, gyorsan elfogyhat az etetés, és a halak továbbállhatnak. Ősszel azonban nem biztos, hogy ugyanilyen tempóra van szükség. Ha érkeznek a kapások, természetesen érdemes valamennyi táplálékot utánpótolni. Ha viszont elcsendesedik a hely, ne legyen az első reakciónk, hogy még több etetőanyagot dobunk be. Először próbáljunk kisebb csalit, változtassunk az előke hosszán, vagy keressünk egy másik távolságot. Az is előfordulhat, hogy a halak egyszerűen továbbálltak.

A visszafogott etetés csak akkor működik igazán jól, ha pontos. Ha tíz kisebb kosárnyi etetőanyagot tíz különböző helyre dobunk, valójában egy nagy területen szórjuk szét azt a kevés táplálékot, amelynek egy helyen kellene tartania a halakat. Feederhorgászatnál ezért használjuk a zsinórklipszet, válasszunk túlparti támpontot, és igyekezzünk minden dobással ugyanazt a kis területet meghorgászni. Hideg vízben különösen sokat számíthat a koncentrált etetés és az ismételhető pontosság.

Az élő anyagnál is érdemes visszafogni magunkat

„Ha szereti a csontit, adjunk neki sokat!” Logikusnak hangzik, mégsem feltétlenül jó stratégia. A nagy mennyiségű élő anyag szintén képes jóllakatni a halakat. Hidegebb vízben sokszor jobb, ha csak kevés kerül az etetésbe, miközben a horgon kínált csali marad a legvonzóbb falat. Érdemes tehát néhány szemmel kezdeni, majd a halak reakciója alapján növelni a mennyiséget.

Arra sincs univerzális válasz, hogy mikor válik túl sokká az etetés, hiszen más mennyiségre lehet szükség egy sekély kis tavon, mint egy nagy víztározón, és egészen másra egy folyón. Számít a vízhőmérséklet, a megcélzott halfaj, az állomány sűrűsége és természetesen az is, hogy mennyi hal áll előttünk. Ezért érdemes megfordítani a gondolkodást: ne azt kérdezzük, mennyit „kell” beetetni, hanem azt figyeljük, mennyi szükséges ahhoz, hogy kapásunk legyen.

Először csalogassunk, és csak utána etessünk

Az őszi etetés egyik legegyszerűbb szabálya: először csalogassunk, és csak utána etessünk. Kezdjünk óvatosabban, figyeljük a kapások ütemét, és csak akkor növeljük a mennyiséget, ha a halak aktivitása ezt indokolja.

Mert ősszel könnyen előfordulhat a furcsának tűnő helyzet: kevesebbet dobunk a vízbe, mégis többet fogunk.

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük