VIII. Ifjúsági Felelősök Országos Találkozója
2025. január 31-én Budapesten találkoztak a MOHOSZ tagszervezeteinek ifjúsági felelősei és ügyvezetői.
A MOHOSZ Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központjában Komáromy Zsolt, az Ifjúsági és Oktatási Szakbizottság (IOSZB) elnöke köszöntötte a meghívottakat, majd ismertette a Horgászutánpótlás-nevelési és Oktatási Program (HUNOP) 2024. évi eredményeit. Előadásában elmondta, hogy tavaly összesen 9701 gyermek vett részt a MOHOSZ által támogatott programokon.
Kovács Norbert, az IOSZB tagja a szokásos éves beszámolók alapján értékelte tagszövetségek munkáját. 2024-ben 634 gyermek és ifjúsági horgászoknak szóló programot szerveztek a horgászszövetségek, ami másfélszer több a 2023-as évhez képest.
A korábbi évektől eltérően most nem egy, hanem két tagszervezet is lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa az ifjúsági programját. A Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetségétől (HENOSZ) Kapás Imre ügyvezető elnök és Szabó Csaba ifjúsági felelős, továbbá a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségétől (VMSZ) Puskás Norbert ügyvezető elnök és MOHOSZ alelnök részletesen ismertette a két szövetség ifjúsággal kapcsolatos tevékenységét, továbbá helyi jellegzetességekről is beszélt.
Ebéd után Komáromy Zsolt a 2025. évi programokra és pályázati lehetőségekre hívta fel a figyelmet, majd tőle Biri Imre IOSZB tag vette át a szót, aki a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetség egyéb – nem MOHOSZ által támogatott – programjairól beszélt, mint például a TeSzedd! akció, Horgászok a gyerekekért, és a Hétvégi horgászsuli.
A napirendi pontok után konzultáció következett, ahol az résztvevők kérdezhettek, vagy javaslatokat tehettek az egyes programokkal kapcsolatban.
- Hatalmas fekete amurok és pontyok pusztultak el a Kákafoki-holtágon
- Orvhorgászat a Tiszán: gereblyézéssel sebesítették meg a halakat
- Megint a legnagyobb bírságot kapta a balatoni orvhorgász
- Hatalmas jégtáblák indultak meg a Tiszán – látványos jégzajlás
- Kapitális fekete amurok a Körösökön: ritka vendég vagy rejtett múlt?
- Ingyen horgászat az RSD-n: 124 pecás kapott éves területi jegyet
2026. február 4.
Végleges a 32. FeHoVa szakmai programja
2026. február 4.
Tájidegen halfajok térnyerése egy alföldi mesterséges csatornában
2026. február 4.
Hatalmas fekete amurok és pontyok pusztultak el a Kákafoki-holtágon
2026. február 3.
Itt a február, elkezdődött a csukatilalom
2026. február 3.
Édesvízi szivacs bukkant fel a Tiszában
2026. február 3.